Török Miklós lerántotta a leplet Márki-Zay hazugságáról

A hódmezővásárhelyi polgármester egyre erőszakosabban próbálja aláaknázni az ellenzéken belül Dobrev Klára és a Demokratikus Koalíció pozícióját, miközben, mint most kiderült, a párt is sokat tett azért, hogy városvezető lehessen belőle.
Márki-Zay Péter korábban sem igazán törekedett arra, hogy kinyilvánítsa nem túl pozitív véleményét Gyurcsány Ferencről, és az általa vezetett Demokratikus Koalícióról, mostanra azonban már a látszatra sem ad: kivont karddal rontott Dobrev Klárára az utóbbi hetekben, miközben persze a tőle megszokott módon saját magát helyezi mindenki fölé.
Nemrég már odáig merészkedett, hogy azt is kijelentette: ha Dobrev Klára lesz a közös miniszterelnökjelölt, akkor Orbán Viktor és a Fidesz marad 2022 után is. A hódmezővásárhelyi polgármester az ellenzéki összefogás egységét romboló taktikázására már nem egyszer felhívta a figyelmet Mucsi Tamás, jelezve, hogy saját magát fogja kiszorítani, ha „dacos kisgyermek módjára igyekszik dühből szétrombolni a felépített várat”.
A DK országos tanácsának tagja, választókerületi elnöke emellett azt is jogosan vetette a szemére Márki-Zay Péternek, hogy amikor a vásárhelyi választásokon szüksége volt rájuk, akkor nem tiltakozott a segítség ellen, győzelme után viszont „a siker mámorában mindenkinek megköszönte, csak a DK-nak nem”. Mucsi Tamással készült interjúnkban a makói politikus arra is rámutatott, hogy a polgármester hitelességét gyengíti, amikor nem hajlandó elárulni, milyen értékrendet képvisel, melyik párt frakciójába akar beülni. A balliberális vásárhelyi polgármester ugyanis meglebegtette, úgy akar elindulni az előválasztáson, hogy bár elfogadja, a civileknek meg kell jelölniük, a hat balliberális párt közül melyiknek a frakciójához csatlakoznának a parlamenten, ám a 2022-es választásokig nem tenné nyilvánossá ezt a nyilatkozatot… Mucsi szerint a választók azonban jogosan várnak őszinteséget a leendő közös jelöltektől, semmiképpen sem elfogadható a titkolózás.
Márki-Zay azonban erre válaszul ismét arcátlan hazudozásba menekült, közösségi oldalán ugyanis azt állította, hogy ő soha nem(!) kritizálta Dobrev Klárát, ellenben több tucatnyi DK-s jelölt kampányát támogatta, még úgy is, hogy mellette egy politikusuk sem kampányolt.
Ez a kamutornádó már a párt megyei önkormányzati képviselőjének is sok volt, Török Miklós a közösségi oldalán emlékeztette arra az össze-vissza vagdalkozó polgármestert, hogy pontosan mit is tett a DK azért, hogy most ott lehessen, ahol. Posztjában arra hívja fel a figyelmet, hogy annak idején nem csak hozzájárultak a kampányának költségeihez, hanem a szavazás napján sms-ben is mozgósították a szimpatizánsaikat.
Márki-Zay mostanra ezt úgy látszik kínosan igyekszik a szőnyeg alá söpörni, és valljuk be, ennek tudatában még inkább ciki az állandósult „gyurcsányozás” és „dobrevezés”. Politikai szempontból persze érthető, hogy elsőként a legnagyobb ellenzéki pártot és valószínűsíthető jelöltjét próbálja meg kiiktatni, de ez is csak arra bizonyíték, hogy bármilyen eszközt képes felhasználni a saját érdekében, csak és kizárólag a politikai hatalom érdekli.