Így manipuláltok ti – a Telex, a budapesti elitkávézó és a „huszonkettes” csapdája

Manipuláció mesterfokon, avagy látszatvalóság a balliberális „függetlenobjektív” médiában: az általunk megkérdezett vásárhelyi vendéglátós szerint súlyos csúsztatások láttak napvilágot a kormányzati bértámogatásról. Ráadásul a jól menő fővárosi vállalkozó által előadott drámai nagyjelenet is ezer sebből vérzik.
A napokban az új Index, vagyis a Telex jelentetett meg egy cikket, melyben kőkeményen beleszáll a kormányzati bértámogatási rendszerbe. A portál – az egyik népszerű budapesti, egészen pontosan ferencvárosi kávézó üzletvezetőjére hivatkozva „fideszezik” egy öblöset, s húzza le a kormány által nyújtott segítséget. Azt állítják ugyanis, az állami bértámogatás három és fél hónap után érkezett meg a válság sújtotta szektor nagy bajban lévő szereplőjéhez, és fejenként – munkavállalónkét – körülbelül havi 10 ezer forintra rúg, amivel a vállalkozás kitörölheti a …
A Telex színi előadása, az érintett vállalkozó drámai nagyjelenete azonban ezer sebből vérzik. A Promenad.hu megkeresett egy vásárhelyi vendéglátóst, aki segített tisztába tenni a dolgokat. A helyi vállalkozó szerint a Telex-cikk tipikus példája annak, hogyan csúsztat a „függetlenobjektív” média, illetve milyen veszélyekkel jár, ha kritikátlanul tálalják egy-egy megszólaló véleményét. A végéről kezdjük: az állami bértámogatási rendszer jól működik, hasznos, és egyáltalán nem túlbürokratizált!
A vásárhelyi vendéglátós először is arra hívta fel a figyelmünket, az ominózus írás szerint a budapesti „elitkávézó” 13 dolgozója után 2,1 millió forintot kapott 4 hónapra (ami a szabályok szerint a bruttó bér 50 százalékát fedezi legfeljebb a legkisebb munkabér 150 százalékáig. „Ebből könnyen kiszámolható, hogy a saját maga által bevallott bruttó havi bérköltsége 1 050 000 forint, ami fejenként 80 769 Ft/ fő. Miközben 2020-ban és 2021 januárjában 161 000 forint bruttó volt a szakképesítést nem igénylő minimálbér… Ebből gyorsan kijön, hogy 13 minimálbéren foglalkoztatott kollégája van, egészen pontosan azt állítja, ‘a szektorban szokásos módon nem túl magas fizetésre’ vannak bejelentve, hiszen átlagosan a bérek fele borravalóból jön”. A vásárhelyi szakember szerint ezen a ponton mindenkinek érdemes eltöprengnie azon, mennyire életszerű és életszagú, hogy Budapest egyik emblematikus helyének munkavállalói „53 711 forint nettó bérből és a fele borravalóból, azaz nem egészen havi 81 ezer forintból vígan kijönnek a fővárosban – pláne, ha netán gyermeket is nevelnek”… Hozzátette, az a kérdés is felmerül, hol marad a felelős vállalkozói magatartás – hiszen ha valaki ilyen alacsony béren jelenti be munkavállalóit, az az alacsony nyugdíjjárulékon keresztül tulajdonképpen kollégái jövőjét is alááshatja.
Nyilatkozónk ezenkívül azt is nevetséges csúsztatásnak tartja, hogy a Telex-cikk szerint az érintett budapesti kávézónak olyan 200 papírt kellett összeraknia, mire összeállította a kérelmet. Az állami bértámogatási rendszer ugyanis korántsem ennyire túlbürokratizált, ez messze nem felel meg a valóságnak! „Milyen 200 papírról van szó, kérdezem én, rózsaszín vagy újságpapír? Elképesztőnek tartom, hogy az újságíró nem kérdez vissza, csak leírja, hogy 200 darab. Mert azt jó soknak érzi az ember, és ezáltal az átlagolvasó azt érzi, óriási az adminisztrációs és bürokratikus teher a szegény vállalkozón. Csakhogy nem ez a helyzet! A bértámogatást intéző kormányhivataloknak mindösszesen egy írni-olvasni tudó ember képességeit meg nem haladó kérelmet, egy nyilatkozatot kell benyújtani: ebben nyilatkozni kell a munkavállaló állampolgárságáról, valamint csatolni kell a munkaszerződést (aminek egy példányát amúgy is kötelező a munkahelyen bemutatásra tartani, az ellenőrző hatóságok számára)” – magyarázza. Vagyis még 13 munkavállaló esetén is elképesztő túlzás 200 papírról vizionálni…
Az általunk megkérdezett vásárhelyi vendéglátós végül megjegyezte, különösen pikánsnak tartja a Telex-cikkben, hogy az abban szereplő budapesti kávézóról azt írják: november óta senkit nem rúgott ki, de a dolgozók alacsonyabb bérért dolgoznak, és 5 milliós mínuszt termeltek ebben az időszakban. Ezt pár millió forintnyi saját megtakarításukból, illetve a tavaly nyáron felvett hitelből fedezték, illetve törzsvendégeik is gyűjtenek számunkra (eddig több mint félmilliót dobtak össze). Nyilatkozónk szerint ugyanakkor a nyilvánosan elérhető céginformációs adatbázisok azt mutatják, az érintett vállalkozásnak bőven van miből tartalékolnia, vagyis bőven van mit a tejbe aprítania, mert miközben „olcsóért” foglalkoztatják munkavállalóikat, s vendégeik „adományait” is gyűjtik, „az e-beszámoló szerint 22,707 millió forintos adózott nyereséget mutattak fel 2019-ben, melyet nagyon helyesen 2020 júliusában érzékelve a COVID következményeit, eredménytartalékba könyveltek, és nem vettek fel osztalékként. Ráadásként 5 millió forintnyi fejlesztési tartalékkal is csökkenteni tudták adóalapjukat, azaz igencsak jól menő, nyereséges cégként működtek”.
Ezek után már csak azt nem érti – jegyezte meg a vásárhelyi vendéglátós –, hogy ha ilyen jól ment a biznisz, akkor tavaly tavasszal, a koronavírus-járvány első hullámában miért bocsátottak el 8 munkavállalót is, köztük – ahogy erről a szintén „függetlenobjektív” 444.hu akkori cikke beszámolt – egy kisgyermekét egyedül nevelő anyukát, aki albérletét is kénytelen volt feladni. Erről valamiért nem ír a Telex…
Nyilatkozónk végül azt is felvetette: érthetetlen, hogy a „függetlenobjektív” sajtóban síró-picsogó ferencvárosi kávézónak egyáltalán szüksége van-e erre az állami támogatásra vagy sem, hiszen Facebook-oldalukon azóta bejelentették: lemondanak a kormányzat által biztosított iparűzésiadó-kedvezményről, s azt „önkéntesen” befizetik a Karácsony Gergely és a balliberálisok által vezetett fővárosnak. Úgy látszik, ez meg se kottyan. Innentől kezdve pedig az egész történetről ordít a politikai motiváció!
Illusztráció: MTI/Koszticsák Szilárd