Balog Márkó is a legjobb négy között az Énekes kupán

Az Énekes István emlékverseny csütörtöki versenynapján Balog Márkó is a kötelek közé lépett. A Boxing Gym Vásárhely Budapesti Honvéd fiatal versenyzőjének tatabányai ellenfelére már az első menetben háromszor is rászámolt a bíró így ő is győzelmet aratott, a legjobb négy közé került. Kis-Kenéz Norbert mérkőzését feladni kényszerültek, junior-EB harmadik ellenfele túl nagy falatnak bizonyult egyelőre. Pénteken szorítóba lép Szögi Nóra, és már a legjobb négy között küzd délután Balog Patrik és Balog Márkó is.