Pályázati forrást nyert a vásárhelyi Péczely Iskola

Vágó János igazgató a Rádió7-nek elmondta, hogy a Hódmezővásárhely Művészeti Oktatásáért Alapítvány 1 millió 700 ezer forintot költhet el egy év alatt szakmai programokra, táborokra, illetve tehetséggondozó rendezvények szervezésére.
Hozzátette, a pénzből jut majd a működési költségekre is. Az előfinanszírozott pályázatnak köszönhetően több mint 250 művészeti iskolás diák részesülhet különféle élményekben.
Vágó János erről részletesen így nyilatkozott a Rádió7-nek: „Hosszú időnk van rá, egy év. Ebben az egészségügyi helyzetben ez nagyon fontos, mert 2021. április 1-től, 2022. március 31-ig lehet megtartani a rendezvényeket, a táborokat illetve a színház- és múzeumlátogatásokat is.”
(Forrás: radio7.hu; Borítókép: illusztráció, korábbi fotó, Vásárhely24)