Ötmillióból térkövezik a lelei temető járdáját

Megkezdődött a maroslelei temető fejlesztésének újabb szakasza. Az önkormányzat a Magyar Falu Programban nyert támogatásból háromszáz négyzetméteren térkövezteti ki a temetői járdákat. A munkálatok két-három héten át tartanak.
Összesen négymillió-kilencszázhetvenezer-négyszáz forintot nyert a maroslelei önkormányzat a Magyar Falu Program temetői infrastruktúra fejlesztése pályázaton. Az elnyert összeg 300 négyzetméter térköves járdafelület elkészítését teszi lehetővé.
A munkálatok a hét első felében megkezdődtek és várhatóan 2-3 héten belül be is fejeződnek. Több évtized után a temető területe olyan állapotba kerül, mely méltó körülményeket biztosít majd az oda látogatóknak. A jelenlegi térkövezés ideje alatt mindenkitől türelmet kérnek.
– A temető fejlesztésének első ütemét tavaly civil összefogás tette lehetővé. A mostani pályázathoz kötődőbe sajnos nem fér bele az újabb kapu tervezett nyitása, ahogy a parkoló építése sem, ezekhez újabb és nagyobb forrást szeretnénk találni – mondta érdeklődésünkre Drimba Tibor. Maroslele polgármestere hozzátette, hogy a temetőhöz vezető utcákat tavaly júliusban egy belügyminisztériumi pályázati lehetőségnek köszönhetően összesen tizennyolcmillió forintból már felújították
Akkor a Makói és a Béke utcában dolgoztak a kivitelezők, mely során a Petőfi és a Dózsa György utcák között teljes egészében aszfaltoztak, míg a Makói utca felétől befelé a nagyon rossz állapotban lévő útszakasz kapott hengerelt aszfaltburkolatot.
A helyi temető fejlesztésének első üteme egyébként tavaly április végén kezdődött, s május elejére be is fejeződött. A munkálatok során során megújult a vízhálózat, három új kifolyót, négy ledes lámpatestet szereltek fel. De kihelyezek e a sírkertbe kilenc locsolókannát, négy virágládát, valamint új padokat is, s a régieket felújították. Illetve jelentősen javítottak – a belső út rendbetételével – a közlekedési lehetőségen. A sírkert üzembentartójával az önkormányzat egyébként már korábban egyeztetett annak érdekében, hogy közös megoldást keressenek a temető fejlesztésére. Ez annak megközelítését, a járdák és a vízhálózat valamint a közvilágítás kiépítését jelentette.
A temetőfejlesztés során egyébként a tervek szerint szeretnék elvégezni egy új urnafal vagy egy urnás temetkezési hely kiépítését, hiszen a jelenlegi urnafal már megtelt.