Márciusra csúszik a jövő hétre tervezett kövegyi faültetés

Eredetileg február 20-ra tervezték, de a hideg idő miatt március 13-ra tolják az 1150 fa kiültetését a négyszázas lélekszámú Kövegyen.
Mint arról korábban már beszámoltunk, február 20-án, azaz most szombaton reggel 9-től önkéntesek bevonásával akartak elültetni 1150 őshonos Kövegyen, egy magánterületen. A facsemetéket a 10 millió fa mozgalom ajándékozta erre a célra.
– Csakhogy a kedvezőtlen hideg idő miatt az önkéntesek bevonásával tervezett munkát március 13-ra toljuk el – tudtuk meg Kovács Annától, a faültetésre kiszemelt mintegy 4000 négyzetméteres terület tulajdonosától. A kövegyi földet a Velencei tónál élő közgazdász a nagyszüleitől örökölte.
Az őshonos fák, azaz a galagonyák. kocsánytalan tölgyek, mezei szilek, vadalmák, vadkörték ligetszerű elrendezésben kerülnek majd a földbe
Kovács Anna tervei között szerepel egy öntözőrendszer telepítése is, és olyan szántóföldeket is vásárolna a falu körül, amelyeken nem folyik gazdálkodó tevékenység. Azokra is fákat telepítene.
– A fatelepítéssel az a célom, hogy részt vegyünk a klímaválság elleni küzdelemben, illetve, hogy visszaadjuk a természetnek a beültetendő földdarabot – tette hozzá.
A faültetésre ezért március 13-án, délelőtt 9-re vár minden ebben részt venni szándékozó önkéntest a kövegyi József Attila utca 10. szám elé. Minél többen vesznek részt ezen, annál hamarabb végezhetnek. Ha elegen lesznek, fél 5-ig be is fejezik a fatelepítést, ha nem akkor az másnap is folytatódhat.
A szervező egyébként a kövegyi és a makói önkéntesek mellett számít a családtagjaira, de meghívta rá a régi osztálytársait, a szegedi 10 millió facsoport tagjait, de jönnek ültetni Budapestről és Tótkomlósról is.
Az egyik budapesti önkéntes pedig megkeresi a makói középiskolákat is, akik önkéntes munkában vehetnek részt az ültetésen. Hogy egy nap alatt végezzenek, ahhoz mintegy 50-60 önkéntesre lenne szükség. A 10 millió fa csoportról itt lehet bővebben olvasni.