Promenad: Újabb zsíros pozíció haveroknak: Szabó János harmadik alpolgármester lesz

Miközben folyamatosan Hódmezővásárhely borzasztóan nehéz anyagi helyzete miatt panaszkodik a polgármester, és a koronavírus-járvány első hullámában még az önkormányzati dolgozók fizetését is brutálisan, 50-75 százalékkal megvágták, úgy tűnik, a vezetői szinten nem spórolnak városunkban – újabb zsíros pozíció jut a haveroknak. Márki-Zay vasárnap esti bejelentése szerint a balliberális polgármester közismert támogatójának számító Szabó család – emlékeznek rájuk: a magukat városszerte terjesztett, exkluzív minőségű, közéleti-politikai tartalmú szórólapon hirdető „nem közszereplők” – három fiútestvérének egyike, Szabó János a jövő héttől, tehát január 18-ától főállású alpolgármester lesz a vásárhelyi városházán.
Kis Andrea főállású és Berényi Károly társadalmi megbízatású alpolgármester mellett. (Elviekben a „városi fejlesztésekért és hatékony működéséért, ügyfélszolgálatért” fog felelni a harmadik alpolgármester.)
Budapest: négy, Szeged: kettő – Hódmezővásárhely: HÁROM!
Mindez különösen pikáns annak tükrében, hogy a szűk kétmilliós „metropoliszunkban”, azaz a főváros Budapesten jelenleg csak eggyel több, azaz négy(!) főpolgármester-helyettes segíti a főpolgármester munkáját, és Márki-Zay „mintapolgármestere”, a négyszer nagyobb Szeged vezetője, Botka László is csak két(!) alpolgármesterrel dolgozik 2019 óta. Hogy minek Hódmezővásárhelyen három(!) alpolgármester, egy olyan városban, ahol semmilyen igazán kiemelt fejlesztés, beruházás nem zajlik a kormányzati hátterű tram-trainen kívül, és ahol az önkormányzat érdemben már alig felel valamiért (például már az egészségügyért és az oktatásért SEM), mi nem értjük, nekünk ez a húzás megint olybá’ tűnik, hogy újabb pozícióval kellett megerősíteni a támogatói kört.
Halmozzák a tisztségeket
A barátinak számító Szabó testvéreknek a jelek szerint kijárnak a tisztségek Vásárhelyen. Egyikük, az MMM – Tiszta Vásárhelyért 2019-es választási kompenzációs listáján is szereplő Ferenc például a Márki-Zay által „nem politikai tisztogatásnak” füllentett politikai tisztogatás, azaz 2019 októbere óta a 100 százalékban önkormányzati tulajdonú cég Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. igazgatóságában csücsül. (Érdekesség, hogy a posztra előbb Jánost jelölte a polgármester, és választotta meg a hozzá lojális közgyűlési többség, majd az erről szóló sajtóhírek után pár nappal – ki tudja, miért – változás történt, és végül testvére, Ferenc lett a jelölt és a kiválasztott.) Ugyanő, azaz Szabó Ferenc 2020 októberétől az ugyancsak 100 százalékban önkormányzati tulajdonú Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató NZrt. igazgatóságában is landolt.
A legidősebb fivér, Márton egy időben Márki-Zay fotósaként, videósaként tevékenykedett a polgármester körül, élettársa pedig – a 2018-as Márki-Zay-kampány egyik főszervezője – egy darabig a Polgármesteri Hivatal Kabinetirodáján dolgozott, és Márki-Zay Facebook-oldalát is kezelte.
Riogatás vs. valóság
Ami azt illeti, a polgármester a jelek szerint továbbra is hülyének néz mindenkit. Nyíltan arról beszél, hogy a városnak sokkal olcsóbb lesz, miközben harmadik alpolgármestert nevez ki. Mindez igencsak álságosnak tűnik annak tükrében, hogy közben azzal riogatja a vásárhelyieket, a város katasztrofális anyagi helyzete miatt majd nem jut pénz gyermekétkeztetésre. Miközben tehát éhező vásárhelyi gyermekekről szónokol, arra van pénz, hogy a haverjait, barátait zsíros pozícióhoz juttassa? (Itt jegyezzük meg, Márki-Zay ugyan nem beszélt Szabó János fizetéséről vasárnapi igehirdetésében, de miheztartás végett: „első” főállású alpolgármestere, Kis Andrea 2020-ban havonta mintegy 800 ezer – költségtérítésekkel együtt pedig több mint 900 ezer – forintot vághatott zsebre torony alatt végzett munkájáért.)
Szabó János alpolgármesteri kinevezése azt is jelenti mindemellett, hogy Szabóék „ledarálták” Kis Andreát közéleti, politikai és hatalmi befolyása szintet lépett, átléptek Kis Andreán is.
forrás promenad.hu, borítókép Márki-Zay Péter Facebook oldala