Olvasói levél: Miért silányultak el a városi megemlékezések?

Akiknek ezt köszönhetjük, elvesztették a méltóságuk utolsó morzsáit is, ha volt egyáltalán. Az emlékmű nem azért készült, hogy egy önjelölt miniszterelnök-jelölt és maroknyi támogatója szerepelgessen nagy büszkén az ott készített képeken, miután hagyták tönkremenni!
Az emlékmű a világégés Vásárhelyi áldozatainak állít emléket és egyben közös síremlékük is. Amióta elkészült, próbáltunk rá vigyázni, ha szükséges volt letakarítottuk és javították, ha kellett. Most meg így néz ki (lásd a képeken). A térfigyelő kamera jó megoldás volt, de nem kellett volna úgy leszerelni, hogy más módon nem biztosítják a Hősök tere őrzését. A kamera hiánya miatt a tér az ott megjelenő gördeszkás és görkorcsolyás hülyegyerekek találkozóhelye lett. Akik “tudásuk” legjavát nyújtva tönkretették az emlékművet.
Az emlékmű most nem alkalmas a méltómódon történő emlékezésre, de vannak olyan szereplési vágytól hajtott emberek, akiket ez nem zavar. Bizonyították már ezt másik emlékhelyeken is. A jóérzésű emberek nem véletlenül kerülik az olyan városi megemlékezéseket, ahol a politikai fröcsögés lehetősége kiszorítja az emlékezést! Mivel mostanában Márki-Zay Péter szomjazik a tanácsokra (még fizet is értük, sajnos közpénzből) fogadjon el néhányat tőlem teljesen ingyen:
Az emlékművek közpénzből és közadakozásból épültek és a város tulajdonát képezik, tehát a városvezetés feladata rendben tartani azokat. Mivel erre képtelenek a munkatársai (már a problémák megállapítása is meghaladja képességeiket)hallgasson rám és szakemberrel végeztesse el a helyreállítást.
A következő személyi változtatásai során pedig ne hagyja ki a távozók névsorából a felelősöket!
Détár Zoltán.