Öt műszaki mentést hajtottak végre az egyenruhások

Elsősorban az erős szél adott munkát a tűzoltóknak.
Veszélyesen megdőlt tegnap délután egy nagyméretű fa Hódmezővásárhely közelében, a 47. számú út mellett. A forgalmi akadályt képező fát a hódmezővásárhelyi tűzoltók távolították el.
Késő este Szegeden, a Felső – Tisza parton dőlt elektromos vezetékre egy fa, amit szegedi hivatásos tűzoltók vágtak ki, motoros láncfűrész segítségével.
A csongrádi Kölcsey utcában a szén – monoxid érzékelő jelzett be. Személyi sérülés nem történt, a lakás fürdőszobájában működő átfolyós vízmelegítőt a szolgáltató kizárta a szolgáltatásból.
Az éjszaka folyamán Szegeden és Hódmezővásárhelyen egy – egy alkalommal volt még szükség kidőlt fa eltávolítására. A helyi tűzoltók motoros láncfűrész segítségével avatkoztak be.
Forrás: Tátrai János tű. alezredes, helyettes szóvivő