Az alkotásnak csak a képzelet szab határt: átadták a HSZC Digitális Közösségi Alkotóműhelyét

A műhelynek a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum (HSZC) Cseresnyés Kollégiuma ad otthont, maga a beruházás pedig végtelen teret nyújt a kreatív alkotásnak, önmegvalósításnak, illetve a jövő technológiai vívmányainak megismerésének. Az alkotóműhely az érdeklődőket rávezeti a szerszámgépek és a mikroelektronika használatára, illetve a közöttük lévő kapcsolatra. Tematikus szakkörök, foglalkozások indulnak a műhelyben. A résztvevők egyszerre vehetik igénybe a hagyományos és a digitális megmunkálás eszközeit, azaz a hagyományos szakmákat ötvözhetik a legújabb technológiával.
Árva-Nagy Sándorné főigazgató köszöntőjében elmondta, a GINOP-6.2.3 pályázat több mint 450 millió forintnyi forrást biztosít az intézményeik átfogó fejlesztésére. A tevékenység egy széleskörű felméréssel kezdődött, amely során a tanulók tanulási hátterét, kompetenciáját, motivációját vizsgálták meg. A tapasztalatok alapján tizennégy tanulócsoportot hoztak létre: 240 diák támogatását, fejlesztését végzi 69 mentor. Az eredmények biztatók, hiszen javul a tanulmányi eredményesség, motiváltság. „Fontos célunk segíteni tanulóinkat a sikeres életpálya építésében” – hangsúlyozta.
Árva-Nagy Sándorné hozzátette, az elmúlt két év során több pályaorientációs rendezvényt valósítottak meg eredményesen és sikeresen. A jelenlegi helyzetben ez a tevékenység online térben folytatódik.
A fejlesztésekre a pedagógusokat és oktatókat is felkészítették: több mint 230 oktatónak tartottak továbbképzést. Közel 130 millió forintot fordítottak csúcstechnológiás eszközök beszerzésére. Intézményeikben többek között számítógépeket, okos eszközöket szereztek be, okos tantermeket hoztak lére, illetve a Cseresnyés Kollégiumban kialakították a digitális alkotóműhelyt. Ez utóbbi, motiváló környezetben a kreativitásé a főszerep, ahogyan Árva-Nagy Sándorné megfogalmazta: „az alkotásnak csak a képzelet szab határt. A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumban a jövő most kezdődik.”
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium képviseletében Pölöskei Gáborné Helyettes Államtitkár elmondta, a XXI. század újabb és újabb kihívásokat állít elénk, gyorsan változik minden, ehhez pedig gyorsan kell alkalmazkodni. A Digitális Közösségi Alkotóműhelyben – amelyből már több mint 60 működik az országban – számtalan a lehetőség.
Az eszközök mellett itt újszerű a tanulási módszer is. Ebben a térben lehet játszani, alkotni, elmélkedni, hiszen maga a tér inspiráló. Hangsúlyozta, ebben az esetben nem korosztályok, korcsoportok, diákok és tanárok, hanem egymást támogató társak vannak.
Hegedűs Zoltán kancellár arra hívta fel a figyelmet, hogy a fiatal korosztály a gyors megoldások híve, másképp szerzik a tudást, mint ahogyan az korábban megszokott volt. Míg a tanárok a strukturált, alapokra építkező tudást szereztek, addig a mai diákok az idő szorításában azonnali megoldásokat keresnek. Számukra ezekből a megoldásokból áll majd össze az egész. Hegedűs Zoltán hangsúlyozta, ez a fajta gondolkodás is jó, csak más.
Ezt követően, Vig Áron igazgatónak köszönhetően, egy virtuális séta keretében mutatták be a kollégium megújult tereit, majd a DKA, mint pilot is bemutatkozott, amit egy különleges megnyitó követett. Ennek keretében egy FANUC robotkar által kirakott „nyitva” feliratot láthattak a résztvevők, amely kis robotokat irányított, mintegy példázva a DKA modern, XXI. századi szellemiségét.
A műhely működését Kurusa József tanár-műhelyvezető működés közben ismertette.
A „Modern, méltó és motiváló” – gondolatkör jegyében fontos az is, hogy a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum pályázati sikerének köszönhetően minden tagiskola kap asztali számítógépet, laptopot, interaktív táblát, projektort és órarend-tervező programot, hat intézmény pedig tabletet is. A projekt keretében a Hódmezővásárhelyi SZC Eötvös József Technikumban Samsung Okos Osztálytermet és Matematika-Robotika Termet létesítenek. Ennek a támogatásnak köszönhetően a HSZC korszerű eszközökkel szerelheti fel a tehetséggondozó szakköreit és a pályaorientációs napok szervezőit is.
A HSZC hitvallása az, hogy diákjai modern, méltó és motiváló környezetben, a legkorszerűbb technológiákkal, élményszerűen dolgozhassanak és tanulhassanak. Ezen cél érdekében használnak fel továbbra is minden egyes forintot, melyet pályázataikon elnyernek.
Mindez lényeges és hívogató információ azoknak a diákoknak és szüleiknek is, akik ezekben a napokban és hetekben állnak pályaválasztási döntés előtt, hiszen a HSZC jelenleg 46 különféle szakmát oktat intézményeiben.