Szabálytalanul előztek, a rendőrök intézkedtek

A rendőrök nyolc alkalommal intézkedtek szabálytalanul előző nehéztehergépkocsi-vezetőkkel szemben Csongrád-Csanád megyében. A cél továbbra is a szabálytalankodók kiszűrése, ezáltal a balesetveszélyes szituációk megelőzése.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén lévő M5-ös és M43-as autópályákon december 15-én az egyenruhások nyolc esetben indítottak eljárást szabálytalankodókkal szemben, ennek során csaknem 150 ezer forint bírságot szabtak ki. Az intézkedések alkalmával a szankcionálás mellett természetesen kiemelt figyelmet fordítanak a tájékoztatásra is a rendőrök – adta hírül a police.hu.
Ismételten felhívják a járművezetők figyelmét, hogy tilos előzni az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton 6 óra és 22 óra között, a 7500 kilogrammot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsival, vontatóval, valamint e járműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel!
Előzési tilalom esetén ezeknek a járműveknek olyan követési távolságot kell tartaniuk, hogy közéjük legalább egy járműszerelvény biztonságosan besorolhasson!