Óriási a társadalmi szerepvállalás Makón

Farkas Éva Erzsébet és Tóthné Balázs Andrea volt ma a Rádió7 vendége, Makó polgármestere a műsorban elmondta: erőn felül teljesít a szociális és egészségügyi szféra a városban is, az összefogás azonban most is példaértékű.
Az önkéntes karanténban lévők száma elég magas és a hatósági karanténban lévőké sem csökkent, valamint a halálozások száma is növekedett Makón, számolt be róla Farkas Éva Erzsébet a Rádió7 műsorában. A polgármester elmondta, január 11-ig meghosszabbították a kötelező szájmaszk használatát közterületeken, a makóiak azonban fegyelmezettek, elfogadták és betartják a szabályokat.
A polgármester arról is tájékoztatott, hogy a mentőszolgálat segítséget kért az önkormányzattól, hogy december 17-től egy szűrőpontot hozhassanak létre, ehhez megkeresték a legoptimálisabb helyszínt, és minden szükséges segítséget biztosítanak hozzá.
A városi intézmények közül a legtöbben feladatellátási szünet van, az itt dolgozók feladatátcsoportosítás mellett a városgazdálkodási, városüzemeltetési feladatokban segítenek, ezt heti rendszerességgel egyeztetik, ismertette Farkas Éva Erzsébet.
A polgármester beszélt arról is, hogy egy szigorú, elsősorban a kötelező feladatok ellátására koncentráló költségvetés mellett egy viszonylag jó időszakot zárhat le a város idén, a körültekintő gazdálkodásnak köszönhetően pedig azt a döntést hozhatták, hogy a makói újszülöttek számára idén is biztosítanak támogatást.
– Ez 249 család számára jelent 100-100 ezer forintot, amelyet december 21-ig szeretnék elutalni. – mondta a polgármester a műsorban.
Hozzátette: ebben az időszakban a legfontosabb, hogy az országgyűlési képviselővel és a képviselőkkel együtt mindent tegyenek meg a makóiak egészségének védelme érdekében, és a város működését fenntartsák. Mint mondta, Makón mindig példaértékű volt az összefogás évszázadokon keresztül, ezt tapasztalhatták meg most is az első második hullám idején.
– A társadalmi szerepvállalás óriási a városunk közösségében, amiért csak hálával és köszönettel tartozhatok. – hangsúlyozta Farkas Éva Erzsébet. Kiemelte: mérhetetlenül sok nagylelkű felajánlás érkeztek egyházaktól, civil szervezetektől, vállalkozásoktól, és magánemberektől is.
A polgármester egyúttal hangsúlyozta: erőn felül teljesít a szociális, és az egészségügyi szféra Makón is, akinek ezúton is megköszönte a munkáját.
A Rádió7 műsorának vendége volt Tóthné Balázs Andrea is, a makói ENI vezetője elmondta, befejeződött a Kálvin téri bölcsőde fejlesztése, férőhelybővítése, amelyre idén 50 millió forint támogatást nyert el az önkormányzat, így január 4.-től a tervek szerint az eddigi 48 gyermek helyett már 60 számára tudnak ellátását nyújtani.