Ünnepi gondolatok a székkutasi lelkésztől és plébánostól

Advent harmadik vasárnapján Stefán Zoltán református lelkész és Tracsek Oszkár katolikus plébános ünnepi gondolatait tették közzé Székkutas község Facebook-oldalán.

Adventi gondolatok

„Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is e világban. A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet…” (János apostol első levele, 4. rész, 17-18. versek)

Mostanában elég sok félelem gyűlt össze bennem. Szinte naponta jön valaki különféle jóslatokkal a világ vesztéről. Látok és hallok erőszakot, gyűlöletet, szétesett családokat, tönkrement emberi életeket, gyászt, vírust… Azt hiszem, nem vagyok egyedül. A jelenkor embere egy idő után óhatatlanul elkezd rettegni a jövőtől, s szinte kivétel nélkül mindenkiben lappanganak félelmek: Mi lesz ebből a világból? Hová tartunk?

Elemi erővel hatott rám az idézett bibliai szakasz, amikor a fentebbi kérdéseket föltettem magamban. „Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé…” Az ember persze igyekszik szeretni, de ritkán tesszük így mérlegre szeretetünket: Tudok-e annyira szeretni, hogy nem félek a jövőtől?

Számos esetben a szeretet ellentéteként a gyűlöletet mutatjuk föl. Pedig a félelem a szeretet valódi ellenpontja. A félelem bezár, és nem keres kapcsolatot. Sőt minél erősebb, annál inkább felépít egy sajátos világot. Életünknek talán egyik legnagyobb csatája a félelmekkel vívott küzdelem.

Ebben a bibliai igerészben Isten nem azt tanácsolja, hogy ne féljünk, mert tudja Ő is, hogy ez elkerülhetetlen. Nem tagad, hanem azt mondja: szeress, mert a teljes szeretet kiűzi a félelmet. Nem a hétköznapi szeretetről van itt szó, hanem arról, amikor egészen át tudom magam adni. Amikor nem én vagyok a legfontosabb, nem körülöttem folynak az események, nem az én életem elvesztése vagy megnyerése a kérdés, hanem valami különleges módon belém költözik Krisztus, és az Ő léte válik a legfontosabbá.

Hogyan juthatunk el ide? Egy énekverssel válaszolok: „Várj, és ne félj, az Úr jön már; várj, és ne félj, hű szívvel várj!”  Az ember nem képes arra, hogy ne féljen, de mindannyian képesek vagyunk arra, hogy várjunk. Először arra hív Isten, hogy a félelmeinkkel ne kapkodjunk, ne szaladjunk fűhöz-fához megoldásért, ne kezdjük el kikoldulni a szeretetet – mert sokan ezt teszik -, hanem várjunk. Tanuljunk meg együtt élni bajainkkal és mindeközben tanuljunk meg várni Isten válaszára. Ő nem azonnal, de mindig eljön, és mindig megmutatja magát: nemcsak az adventi és a karácsonyi időben, hanem mindig! Gondoljunk csak bele: végül is nem ez az igazi szeretet? Akkor szeretünk valakit, ha tudunk rá várni. Akkor szeretünk igazán, ha nem azonnal és azt várjuk, ami nekünk jó, hanem adunk a másiknak időt és teret, nem pedig önmagunkat keressük a másikban. Amennyiben egy kicsit is tudunk várakozni, mely egyébként az advent lényege, akkor képesek leszünk arra, hogy ne féljünk. Akkor Isten szeretete egyszerre kinyitja a szemünket. Kiderül, hogy nem is olyan félelmetes a világ, és a dolgoknak nem az az értelme, amit eddig láttunk. Sőt még a legértelmetlenebb akadályok és nehézségek is épp azért voltak jók, mert Isten felé vezettek. Akkor meglátjuk: „az Úr jön már”, bár sötét van, felhők takarnak mindent, de kel már a nap. Isten adhat nekünk nemcsak néző, hanem látó szemeket arra, hogy ebben a mai világban is, mely egyre sötétebb, meglássuk a hajnalt, az Úr Jézus végtelen szeretetének eljöttét.

Lehet a világ vagy egy vírus végét várni. Lehet várni arra is, hogy legyen újra megszokott karácsonyunk, ahol nyugodtan átölelhetünk mindenkit, akit csak akarunk. De az igazi adventi várakozásunk az lenne, ha mindenben Krisztus szeretetét várnánk. Mert minden földi igazság mögött ott van egy sokkal nagyobb Igazság: Jézus. Amennyiben hű szívvel várjuk Őt, akkor Isten kiűzi félelmeinket. S akkor majd átéljük, hogy milyen csodálatos a krisztusi szeretet, melyben nem könyörgünk senkinek, csak imádkozunk érte; mindenfajta mérlegelés nélkül csak adunk és szeretünk; elhisszük azt, hogy egy ima többet érhet, mint ezer jótett, s hogy Isten oldja meg az életet, vírussal vagy nélküle, és nem mi. Az az Isten, Aki emberré lett, Aki annyira szeretett bennünket, hogy odaáldozta önmagát értünk. Az a Jézus, Aki a legnagyobb Szeretet ma is.

Adventben erre a Krisztusra, erre a legnagyobb Szeretetre várunk. Azt várjuk, hogy jöjjön el még teljesebben, s szeretetével űzzön ki belőlünk minden félelmet. Mi vagyunk a pásztorok, akik várjuk az angyalt, aki beragyogja életünk egét. Várjuk a biztos célt: menj el Betlehembe! Mi vagyunk a királyok, akik várjuk, hogy a legegyszerűbb jászolhoz megérkezhessünk, és letehessük értelmünk, lelkünk és minden erőnk kincseit. Várjuk az Úr Jézust, Aki már pirkad lelkünkben, de bár lenne teljes a napfény, hogy megértsük és meglássuk benne életünk értelmét és teljességét! Várjuk Őt, mert itt van, jelen van és szeret bennünket.  

Szívből kívánom, hogy ez a Jézus iránti áldott várakozás töltse be mindannyiunk adventjét, karácsonyát, s egész életünket!

Stefán Zoltán református lelkész

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Krisztusban szeretett kedves testvérek. Az adventet az 5. század óta tartják számon. A karácsony ünneplésével együtt terjedt el és összetartozik a két fogalom: karácsony és advent, a felkészülés és az ünneplés. A négy vasárnapból álló adventi időszakot VII. Gergely pápa rendelte el. Advent első vasárnapja, amely Szent András napjához legközelebb eső vasárnap, egyúttal az egyházi év kezdete.

Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit jelent: „az Úr eljövetele”. A karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben éri el jutalmát. Régebben egyes vidékeken „kisböjtnek” nevezték ezt az időszakot. December 24. az advent utolsó napja, még nem karácsony. Ennek megfelelően a régebbi egyházfegyelemben ez még böjti nap volt, így a nap hagyományos ételei is böjtösek. A sötétség beálltával fokozódik a várakozás, mely a Jézus Krisztus születését ünneplő éjszakai misével ér véget, vagyis az éjféli szentmise december 25-én.

Egy, vagy két szóban kellene kifejezni azt, hogy mi is az advent: erre az evangélium adná meg a választ: Virrasztás. Éberség. Máriát virrasztva, imádság közben találta Gábor angyal. Ezért lett ő a mi segítőnk az adventi vándorúton. Arra kapunk meghívást a hajnali roráté szentmiséken, hogy már az út elején fogjuk meg Mária kezét, és együtt készüljünk virrasztva Jézus születésére. Minden egyes roráté szentmisén egy kicsit megtapasztaljuk karácsony örömét. Ugyanis a szentmise akkor kezdődik el amikor még kint sötét van. A sötétség a bűn uralmát, a rossz hatalmát jelképezi. Majd imádkozva átéljük ahogy megvirrad, megtapasztalva, hogy Krisztus világossága hogyan űzi el a bűn sötétségét.

Továbbá a virrasztás azt is jelenti számunkra, hogy Istennel való kapcsolatunkat folytonosan ápoljuk és egyre mélyebbé, bensőségesebbé tesszük. Ezért jó többet imádkozni, több időt szentelni a lelki életre. Istennel való kapcsolatunk ápolása a Szentírás olvasás is, vagy nagyon szép, az amikor az adventi koszorú köré ül le a család és együtt énekelnek, imádkoznak.

1958-ban lett megválasztva a Jó pápaként emlegetett, vagy a világ plébánosa-ként emlegetett XXIII. Szent János pápa. Életrajzírói feljegyezték, hogy megválasztása után az első útja a római San Angela börtönbe vezetetett, ahol a rabok legnagyobb csodálatára és csodálkozására ezt mondta nekik: „Tudom, hogy ti nem jöhettek hozzám, hogy lássatok engem, hát azért jöttem én el hozzátok, hogy elmondjam nektek személyesen: szeretlek titeket, úgy ahogy vagytok. Hát ilyen egyszerű a karácsony: Isten eljött hozzánk, mert mi képtelenek lettünk volna őt elérni a világ börtönéből… Isten jött el hozzánk, hogy elmondja: szeretlek titeket, úgy ahogy vagytok: szentek vagy esendők, hívők vagy hitetlenek, szeretlek benneteket, mert az enyéim vagytok.” Miután XXIII. János pápa elhagyta a börtönt, néhány hónap elteltével, levelet kapott a börtön parancsnokától, melybe az volt írva: a látogatás után a rabok élete megváltozott. Testvérek, bennünket sem hagyhat hidegen Isten látogatása. A karácsonykor a mi életünknek is meg kell változnia. Ámen.

Tracsak Oszkár atya