Elhunyt Rozsnyai János író, pedagógus, Maroslele díszpolgára

Életének 66. évében, türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után tegnap elhunyt Rozsnyai János tanár, író, helytörténész, Maroslele község díszpolgára, a Makói Múzeumért Közhasznú Alapítvány kurátora – közölte a családja.

Számos megyei és országos periodikában publikál, díjazott tankönyveket, és digitális tananyagokat írt. Tagja volt a történelmi regényírók társaságának. Számos tudományos, illetve szépirodalmi művet publikált. A levéltári munkái, művei, meséi, regényei és egyéb munkái során sokszor értékként mutatta föl a sorok között megbúvó emberi életeket.

Rozsnyai János legismertebb munkája,az 1200-as években játszódó, 2013-ban megjelent, makói ihletésű történelmi regény: A táltos keresztje. A fordulatos történet a keresztesháborúk idején játszódik, s fény derül belőle többek közt a “Messze van, mint Makó Jeruzsálemtől!” mondás eredetére is. A könyvről annak idején a következőket mondta: – A regény megírásával az volt a célom, hogy felkeltsem az érdeklődést az ősmagyar kor kutatásaival kapcsolatban, hisz sok még a tisztázatlanság a történelem e korszakát tekintve – idézte felRozsnyai János, akit a történet megírására a Magyarcsanád határában álló kunkereszt ihlette.

– Többgenerációs nagycsaládban születtem, s rengeteg időt töltöttem kicsi koromban édesapám nagyszüleivel. Ők pedig rengeteget meséltek, mondták a régi történeteket. Ezek eleinte nem nagyon kötöttek le, de ahogy cseperedtem, egyre inkább kezdett érdekelni a régi világ. Felső tagozatban történelmi városi, megyei és országos versenyeket is nyertem. 15-16 éves koromban más dolgokkal foglalkoztam, például kézilabdázni is jártam. Így először tanítóképzőt végeztem, majd azután a történelem-könyvtár szakot. Annyira beleszerettem a történelembe, hogy a maroslelei iskolában, ahol tanítottam, nagyon megszerették a tanítványaim ezt a tantárgyat- avatott be az író könyve megjelenésekor készült interjúnkban a történelem iránti szeretete gyökereibe.

Rozsnyai János első kötete 1999-ben jelent meg. Azt mondta, hogy az érdeklődése azért fordult a szellemi néprajt felé, mart, nagyon sok betyártörténetet hallotta a lelei öregektől.

– Arra is gyorsan rájöttem, hogy azok a tankönyvek, amelyekből tanítottam, sokszor nem egészen egyezek a megélt történelemmel. Rájöttem, ha igazi történelmet akarok tanítani, kénytelen vagyok magam megismerkedni azzal. Kutatni kezdtem a makói levéltárban, így állt össze Maroslele története, melyet meg is írtam. Készítettem kísérletként egy tankönyvet is “Idézetek a múltból” címmel, mely munkatankönyvként foglalta össze Maroslele történetét. Ebből tanítottunk is az iskolában, a helyi tanterv korszakában, s ez a Soros Alapítvány támogatásával jelent meg. Levéltári kutatásaim alapján döbbentem rá, hogy az okiratok sorai mögött ott vannak az emberi történetek, ha gyakran töredékesen is. Pár év múlva megpróbáltam ezek alapján az emberekről írni, így született meg a Maros-parti mesék című novelláskötetem, majd írtam három kisregényt, s ezekből született a Vizek között című történelmi regény, melyet a Makói Múzeumért Alapítvány támogatásának köszönhetően jelenhetett meg — mondta.

Maroslele díszpolgáráról a község önkormányzata is megemlékezett: „Tisztelt Tanár Úr! Kedves János! Mély megrendüléssel olvastuk a hírt, miszerint befejezted földi életedet.

Nemcsak gyermekszeretetedről, kiemelkedő tantárgyi tudásodról, hanem kutatásaidról is ismert voltál. Helytörténész, publicista és regényíró voltál. Generációkkal szeretetted meg a történelmet, generációkat tanítottál a múltunk ismeretére. Kutattad kis falunk múltját, az iskolai tanórákra is becsempészted ezen ismereteket. És hogy az utókornak is ez fennmaradjon, ezen kutatásaidat papírra is vetetted, könyvek formájában.

Gyökereink, múltunk megismerésében óriási szerepet játszottál, amiért örökre hálásak leszünk, Maroslele minden lakosa.

Évtizedekig tanítottál a maroslelei iskolában, szűnhetetlen tudásszomjadat igyekeztél átadni a tanulóknak. Pedagógiai ars poeticád: „A szeretet amit én adok a diákjaimnak, mind tükörről visszaszáll rám, melyből új erőt merítek!” – Legyen ez az iránymutatás mindegyikünk előtt, e rövid pályafutásunk alatt.

Díszpolgári címedet mély alázattal vetted át, de az sem fejezheti ki mérhetetlen tiszteletünket, melyet irántad érzünk. Legyen könnyű neked a föld. Őszinte szeretettel és tisztelettel búcsúzunk tőled!

Isten veled Tanár Úr! – búcsúzik tőle Maroslele Község Önkormányzata.