„Úgy vélem, a művem csak akkor lesz befejezve, ha meghaltam és eltemetnek” – 40 éve gyilkolták meg John Lennont

A címben olvasható idézetet röviddel halála előtt nyilatkozta egy rádióinterjúban a 40 évesen elhunyt John Lennon, akinek bár műve tragikus gyorsasággal zárult le 1980. december 8-án, hatása és zenei hagyatéka a mai napig velünk él.
– Mondom, Larry, nincs másik olyan együttes, és nem is lesz soha másik olyan együttes, mint ők, amíg világ a világ. Ők a legjobbak, azt mondom, Larry, most 1965-ben, hogy a kétezres évek gyermekei Beatlest fognak hallgatni. És ezt őszintén mondom – fogalmazott az 1934-ben született Brian Epstein. A Beatles egykori menedzserének valóban igaza lett, hiszen elég csak az egyik legnagyobb zenei platform, a Spotify idei, Top Groups of 2020 lejátszási listáját átgörgetni, és már rögtön az elején találkozhatunk a Liverpoolból induló zenekarral.
The Quarrymen-ként indult, s lett belőle Beatles, majd 1962 augusztusában a „kirakós” utolsó eleme is a helyére került, amikor Ringo Starr beült a dobok mögé Paul McCartney, George Harrison és John Lennon társaságában.
Ami ez után következett, az már történelem: kezdve az első lemezzel, a Please Please Me-vel, amelynek záródalát, a Twist and Shout-ot egyszer tudta már csak felénekelni a kimerült hangú Lennon – nem véletlen, hogy ennyire karcos, rekedtes a hangja a felvételen. Megemlíthetjük a nagy port kavaró kijelentését is, amelyet 1966-ban mondott, miszerint népszerűbbek Jézus Krisztusnál, vagy épp az utolsó koncertjüket, a híres tetőkoncertet, amelyre 1969. január 30-án került sor.
A Beatles története, sikerei és hatása számtalan könyv üres lapjait töltötte már meg tartalommal, és bár mindez csupán röpke tíz évig tartott, a tragikus körülmények közt elhunyt Lennon nemcsak Beatles tag volt és a világ egyik leghíresebb dalszerző párosának egyik fele, hanem békeaktivista és egy sokoldalú művész, akinek grafikáit és egyes relikviát pár évvel ezelőtt Szegeden is megtekinthették az érdeklődők. Szólódalai közül pedig az 1971-es Imagine minden idők 500 legjobb dala közül a harmadik lett a Rolling Stones magazin 2004-ben kiadott listáján.
A zseni, bohém, indulatos és mégis közben szeretetre és békére éhező Lennon tündöklő csillagát váratlanul érte utol a fényét betakaró sötétség: 1980. december nyolcadikán New York-ban, amikor a Central Park sarkán, a Dakota épületkomplexuma előtt az akkor 25 éves Mark David Chapman többször is meghúzta a ravaszt. Lennon pár lépés után összeesett, Yoko Ono magánkívül kiáltott, a portás pedig Chapmanre rontott; „tudja ön, mit tett?” – kérdezte.
Igen, épp az előbb lőttem le John Lennont!
Johnt nem tudták megmenteni, a fanatikus Lennon-rajongónak ismert Chapman pedig nem tanúsított ellenállást, letartóztatták és életfogytiglani büntetésre ítélték, szabadlábra helyezését húsz év után kérvényezhette először, a mai napig sem szabadult, bár több mint tízszer kérvényezte, legközelebb két év múlva lesz erre lehetősége.
Ilyen váratlanul és tragikusan hamar ért véget John Lennon földi élete, és bár azt nyilatkozta, a műve csak akkor lesz befejezve, ha meghal, felesége, Yoko Ono szerint számtalan tervük volt még, amelyekre így már nem derülhetett fény.
John Lennonnak tehát mindössze negyven év adatott meg a Földön, de dalai és üzenetei nemcsak őt élték túl, hanem még további negyven év után is jelen vannak, hiszen bár 1980. december nyolcadikán egy csillag sötétségbe borult, helyette egy legenda fénye gyúlt.
A borítóképen a Koltay Gábor szerkesztette John Lennon 1940-1980 és a Ken Lawrence által szerkesztett John Lennon – a zenéről, a pénzről, a hírnévről kötetek láthatók, amelyek segítséget nyújtottak a cikk megírásában.