Bán Csaba: Most tapasztaljuk meg az esendőségünket

Bán Csaba, a Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség lelkipásztora, immáron 15 éve szolgál a városban. A Viharsarki Kanapé többek között arról kérdezte, hogy miként élték meg a koronavírus-járvány első és második hullámát a gyülekezetben és a hozzájuk tartozó intézményekben, illetve hogy ünneplik az adventet a korlátozások közepette.

Mit érdemes tudni a hódmezővásárhelyi református gyülekezet történetéről?

1948-ig a városban csak egy református gyülekezet volt több templommal, sok pappal, sok kántortanítóval és kiterjedt intézményi hálózattal. Debrecen után Hódmezővásárhely a Tiszántúl második legnagyobb református városa. Míg 1948-ban 12 gyülekezet volt, most már csak 10 van. A legjobb helyzetben mi, az ótemplomi gyülekezet vagyunk, mi vagyunk a város szívében. Hozzánk járnak a legtöbben, annak ellenére, hogy nem mi fedjük le a legnagyobb területet. A főtér szomszédságában található templomunk 2012-ben megújult, korszerű fűtést kapott, így az alkalmakat rendezett körülmények között tudjuk tartani.

Azonban elszomorít az a pusztulás, amit magam körül tapasztalok. A háború idején 52 ezer fő körül mozgott a város lakossága, abból 21 ezer fő vallotta magát reformátusnak. A legutolsó népszámláláskor már csak 7 ezren vallották magukat reformátusnak. Azonban szerencsére stabilan 60 körüli évente a keresztelések száma, és a tanrendszerünknek köszönhetően pedig évente mintegy 35-40 fő tesz hitet Isten előtt. Azonban sajnos ez nem jelenik meg a gyülekezeti életünk aktivitásában. Jelenleg négyen vagyunk lelkészek két beosztott és két intézményi lelkész, és sok segítőnk akad.

Miként élték meg a vírus első és második hullámát a gyülekezetben és a felekezeti intézményekben?

A vírushelyzetnek egyaránt vannak kézzel fogható és tapasztalható testi és lelki hatásai. Egy olyan lelkésztől kért interjút, aki a gyülekezete mellett három intézményben is elkötelezett. A mi gyülekezetei közösségünkhöz tartozik ugyanis egy gimnázium, egy általános iskola és egy gyógypedagógiai intézmény is. Fenntartó képviselőként oda kellett figyelnünk több tényezőre is, időnként még jelentéseket is kellett adnunk. Az első hullám idején digitális távoktatás volt, így az intézményeket át kellett állítanunk az online oktatásra, ez pedig nem volt könnyű feladat. Az első két hétben az intézmények és a tanárok is komoly terheket hordoztak. A gimnázium két éve átesett egy géppark cserén, így problémamentesen folyt az online munka.

Most a második időszakban két intézményben is megjelent a háromból a fertőzés, és azzal, hogy mindezzel a tantestületek hogy birkóznak meg, arról tudnom kellett.

Jómagam lelkészként tanár is vagyok két intézményben, ahol áhítatokat, istentiszteleteket és bibliaórákat is tartunk rendszeresen. Ezeknek a menetrendjét is megváltoztatta a koronavírus.

Hogy áll össze egy online istentisztelet vagy áhítat?

Mivel utolsó vagyok abból a generációból, akiknek csak a gimnazista éveikben jelent meg a számítástechnika az életében, és bár ma már mindent számítógépen csinálok én is, mégis idegenkedtem az újdonságoktól. Eleinte azért is okozott nehézséget az átállás, mert akarva-akaratlanul másokhoz hasonlítottam a tevékenységem. De fokozatosan mentem bele ebbe az új helyzetbe, és a veszélyhelyzet második vagy harmadik hetében már mindent tartottunk: az intézmények egy-egy alkalmát és a vasárnapi istentiszteleteket mind feltettük a Youtube-csatornánkra, amit újonnan indítottunk. Mindehhez technikai háttér is kellett, nekünk ez annyiban volt könnyebb, hogy rendelkezünk intézményi háttérrel. De ettől függetlenül ki kellett választanunk mi a megfelelő metódus és megfelelő szakemberekre is szükség volt. Talán nagy szégyent nem vallottunk, bár bevallom, hogy amennyire koncentráltak voltunk az elején – hiszen még a díszletre, a virágokra, az úrasztali terítőre és a bibliára is figyeltünk – , annyira dekoncentráltakká váltunk mostanra. Pedig ez mérhetetlen energiabefektetés volt. Nekem még ahhoz is hozzá kellett szokjak, hogy a mikrofonba beszéljek és a kamerába nézzek, mert ha nem odanéztem, akkor szinte teljesen elveszett az igehirdetés lényege.

Amellett sem szabad elmenni, hogy képernyőn keresztül a hatás teljesen más, mint élőben. A képernyőn sokkal hamarabb észre lehet venni a hibákat. A képi megjelenés pedig azzal is járt, hogy a tartalomról a hangsúly a külcsínyre, a megjelenésre terelődött, ez nekünk, református lelkészeknek pedig nem jó, mert mi a tartalomra helyezzük a hangsúlyt.

Júniustól az újbóli korlátozásokig ismét tudtunk istentiszteleteket tartani, amelyeken a hívek maszkban foglalnak a helyet a padsorokban, egymástól kellő távolságra, ezeket külön jelöltük is. Figyeltünk a folyamatos szellőztetésre, és mindezek mellett helyeztünk ki kézfertőtlenítőt is.

Sikerült-e az online megjelenéssel többeket megszólítaniuk, mint a vírus előtt?

Az istentiszteleteken bár feleannyian vettek részt az első hullám után, azzal, hogy megjelentünk az interneten észrevehető volt, hogy a Youtube-csatornára feltöltött videókat egy határozott létszám követte figyelemmel hétről hétre. Nálunk pedig az a szokás mióta én itt szolgálok, 2005 óta, hogy a híveknek már a templombejáratnál odaadjuk az aznapi igehirdetés szövegét nyomtatott formában, illetve azt közzétesszük a gyülekezet honlapján is. Mostanra pedig kialakult egy szolgálat is, hiszen a gyülekezetben akadnak olyanok is, akiknek nincs számítógépe. Nekik az istentiszteletet követően vagy még aznap vagy egy-két nappal később elvisszük a prédikációt újságformájában. Ez mintegy 40 főt érint, ezt összevetve az online statisztikákkal kijelenthető, hogy mintegy 80-90 fő hallgatja, olvassa a prédikációt, és ezekről rendszeresen kapunk visszajelzéseket is. Így kijelenthető, hogy a közösségi lelki gondozás több és színesebb lett ebben az évben. Több feladattal is jár ez, de szerencsére lettek segítő munkatársak is, akik megkönnyítették a dolgunkat.

Érdekes jelenség volt egyébként az, hogy az idősebb korosztály tagjai nem igazán akarták elfogadni ezt a vírushelyzetet, mikor kipattant, mikor pedig az első hullám lecsengett, nem akartak visszaállni a járvány előtti állapotokra.

Mi ennek a vírusnak az üzenete az emberiség számára?

Magánemberként azt gondolom, hogy a baj hirtelen itt van. A 20. és 21. században élőként azt gondoltam, hogy ilyen helyzet előálljon, és tulajdonképpen arra sem figyeltünk, hogy az influenzában is sokan meghalnak, de az, hogy egy vírus is megjelenjen, arra senki sem számított.

Keresztény emberként mindenképp a teremtmény mivoltunkat, az esendőségünket tapasztaljuk most meg, valamint mindezzel együtt azt, hogy Istenre lennénk szorulva. Egy nagyobb hatalom, egy nagyobb erős segítségére. S az a fájdalom, hogy ezt a társadalom nem igazán értette meg.

Többen fordultak most Isten felé?

Inkább elfordulás, mint befelé fordulás van. Pedig mikor forduljak az Istenhez, hogyha nem éppen most? Mikor a közvetlen környezetünkben is azt tapasztaljuk, hogy jön egy új vírus, és életerős 50-60 éveseket is levesz a lábáról. Ez is azt mutatja, hogy mennyire törékenyek vagyunk, hiába élünk egy fejlett, modern, mindennel felszerelt társadalomban.

Az elmúlt hónapokban több támadás is érte az európai keresztény közösségeket. Mi áll ennek a hátterében?

Megváltozott a világban. Az elmúlt években jártam többek között Svájcban, Genfben, a reformáció bölcsőjében, de a fiam sportolói pályafutása miatt eljutottunk Hódmezővásárhely francia testvérvárosába is egy focitornára, ahol megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a városháza melletti épületben jóformán fehér, európai emberek nem is laknak. Sőt még a francia csapatok többségében is színes bőrű gyerekek sorakoztak fel. Véleményem szerint ez a fajta nyitottság Nyugaton további veszélyeket rejt magában, mint, amit eddig megtapasztaltunk.

A nizzai templomban, egyházi liturgia alatt történt merénylet pedig egyértelmű üzenet volt. Keresztényként nem mondhatjuk a történtekre, hogy nincs bocsánat, de azt személy szerint bátran ki merem jelenteni, hogy boldog vagyok, hogy egy ilyen országban élhetek, mint a mai Magyarország, ahol mind a nemzeti, mind a keresztény értékek védettséget élveznek.

Az a fajta biztonság, ami itt uralkodik, sokak számára vonzó. Egyre több olyan történetet hallani, hogy Amerikából és Nyugat-Európából is települnek ide családok, sőt akadnak olyan magyarok is, akik évtizedek után döntenek úgy, hogy a tengerentúlról hazaköltöznek. A családi körömben is van egy ilyen család, Floridából térnek vissza, mert azt mondják, hogy még mindig jobb Budapesten vagy bárhol az országban, mint most az Államokban.

Hódmezővásárhelyen más okokból kifolyólag harapóztak el a dolgok a közéletben. Mit lehet helyben ez ellen tenni?

Csendben maradni. Az elején mikor engem is megszólítottak, akkor belementem én is a vitákba, de beláttam, hogy ennek nem sok eredménye van. Nem bántam meg ezeket a helyzeteket, de inkább egyszerűen csendben maradok. Akad néhány ember a városban, aki mondhat, amit akar rólam. De ha a gyülekezetről mondaná – ilyen még nem volt – , akkor lehet máshogy gondolkoznék. De amikor a személyemet vagy a munkásságomat éri támadás, arra már az utóbbi másfél-két évben nem vagyok hajlandó válaszolni.

Arról viszont meg vagyok győződve, hogy a város vezetője megvezette a választókat. Alapvetően nem a bíróságon látnám az ő problémáinak a megoldását. S sajnos egy szomorú végkifejletet látok a lelki szemeim előtt a városi közéletet illetően.

Ebben a rendkívüli helyzetben mi módon tudják megélni az adventi várakozás időszakát?

Nálunk van egy rend, amelyet jómagam állítok össze január 2–ától pünkösdig, majd szeptember 1-jétől karácsonyig. Ezt a vírus most szétbombázta, és most nem készült ilyen. Két koncertet szerveztünk, de a szabályozások ezt is keresztülhúzták. Az istentiszteleteket pedig ismét online közvetítjük, így igyekszünk lelki elemózsiát nyújtani a híveknek.

Folytatva a hagyományt idén is szervezünk gyűjtést a rászorulóknak advent időszakában. Eddig voltak cipősdoboz akcióink, azonban az idén a járványügyi helyzetre való tekintettel azt kértük az adományozóktól, hogy ne tárgyi, hanem pénzbeli adományokat juttassanak el hozzánk. Az összegyűlt összegből tartós élelmiszereket vásárolunk majd. Ezekkel a csomagokkal főként a tanyán élő, hátrányos helyzetű sorsú családok karácsonyt kívánjuk szebbé tenni. Az idei akciónk jelmondata épp ezért az volt, hogy „Asztalt terítesz. A tervek szerint ezeket a csomagokat december 15-e és 20-a között juttatjuk majd el az érintettekhez.

Forrás: viharsarkikanape.hu