Gorzsától a Kaukázusig – kultúrák átívelése a vaskortól napjaink
Többek között a Kaukázus elzárt völgyeiben élő oszétek (állat)áldozati szertartásain keresztül mutatta be Szabó Géza régész azokat napjainkban is eleven kulturális szokásokat, amelyeket a Kr. e. 8-7. századból származó, a Gorzsa-Cukormajor lelőhelyen fellelt kerámiatöredékek egykori használói is gyakorolhattak. A Korok, kultúrák, lelőhelyek régészeti sorozat online előadásán a feltárásokon előkerült holt tárgyakat szólaltatta meg a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum munkatársa, így tárva a nézők elé egy távoli világ mindennapjait.
A vásárhelyiek által jól ismert gorzsai ásatásokon – annak vezetője a sorozat elmúlt szemeszterében az újkőkori települést bemutató Horváth Ferenc régész volt – jónéhány addig ismeretlen díszítésű, kora vaskori kerámiatöredékek került elő 1982-ben. A bekarcolt díszítésű, sraffozott háromszögekből induló, egymásba kapcsolódó spirálokkal díszített vagy bepecsételt „S” motívumokat és „máltai kereszt”-et ábrázoló edénytöredékeknek korábban nem ismerték az alföldi előfordulásait. A későbbiekben a Kárpát-medence más lelőhelyein is feltártak ilyen díszítésű kerámiákat, további párhuzamaik a délkelet-európai területek, valamint a Fekete-tenger partvidékének és a Kaukázus északi előterének lelőhelyeivel hozhatók kapcsolatba – mondta el Szabó Géza. Ezek hazai megjelenései összefüggést mutatnak azzal a népmozgással, amely a Basarabi-kultúra mintegy 2800 évvel ezelőtti nyugati terjeszkedése következtében alakult ki a Duna mentén, feltehetően a keleti, kimmer népesség megjelenése miatt. Az örökségvédelmi szakember felhívta rá a figyelmet, hogy ezen időszakban teljesen átalakult a kontinens élete: új szokások, rítusok és használati tárgyak jelentek meg Európa-szerte.
A gorzsai vaskori leletekhez hasonló motívumokkal díszített tárgyak döntően halomsírokból kerültek elő. E temetkezési szokások párhuzamait és legjelentősebb Kis-Ázsiai színhelyeit, pl. a gazdagságáról híres Krőzus sírját is a nézők elé tárta az előadó. A sírokban megtalált áldozati edények használatát azonban napjainkban is megfigyelhetik a kutatók a Kaukázus szűk völgyeiben élő oszétek – a bronzkorig visszanyúló szokásaikat a mai napig megőrző népcsoport közül szakadtak ki a Kárpát-medencében a 13. században megtelepülő jászok – szertartásaiban. Az áldomástól, az állatáldozaton át, a lakomám keresztül a regösénekig bemutatott fotókon és videófelvételeken e népek máig élő kultúrája vált átélhetővé Szabó Géza narrációjával és előadásában. Szó esett még a csodaszarvas történet párhuzamairól, annak különböző vaskori ábrázolásairól, a komlóindák bajelhárító motívumáról, a sörfőzés eszközkeiről, a lánc, mint családi összetartó kapocs szerepéről, valamint a „klasszikus szkíta aranyszarvas ábrázolás” új megfejtésére is rávilágított a szekszárdi régész. A rendellenes lábtartású agancsos – Szabó Géza értelmezése szerint – nem repülő vagy ugró szarvast ábrázol, hanem a gúzsba kötött, áldozathoz megkötözött állatot. Ezt megerősíti, hogy számos hasonlóan megjelenített arany állatmotívum is előkerült, melyeken ugyanilyen „lábakkal fekvő” vaddisznó vagy hegyikecske látható.
Az előadás konklúzióját abban foglalta össze a Magyar Kultúra Lovagja címmel is elismert régész, hogy fontos a hagyományok, a népi kultúra mélyebb megismerése is, ugyanis ezek világítanak rá a leletek történetiségére, így helyezhetők el azok egy folyamatban és ezáltal érthető meg az a kultúra, amelyben ma is élünk.
Az Európa átalakulása a gorzsai kora vaskori leletek tükrében című előadás az alábbi linken tekinthető meg: https://youtu.be/0LzfnKr4ekA.
