Már a hétvégén 23 méteres karácsonyfát állítanak

A 23 méter magas lucfenyő idén Oneonta településről érkezik Manhattan központjába. A fenyőfát teherautón szállítják a nagyvárosba, ahol szombaton állítják fel a Rockefeller Központ előtt.
New Yorkban hagyományosan a Rockefeller-karácsonyfát kivilágító 50 ezer égő bekapcsolásával kezdődik az év végi ünnepi szezon. Az 1930-as évek óta megrendezett ceremónia az egyik legnépszerűbb karácsonyi tradíció az amerikai nagyvárosban.
A Rockefeller Központ tulajdonosa, a Tishman Speyer vállalat szerint a karácsonyfa idei kivilágításával kapcsolatos részleteket a következő napokban hozzák nyilvánosságra.
„Úgy érezzük, hogy idén különösen nagy jelentősége van ennek a karácsonyfának” – jegyezte meg Rob Speyer, a cég vezérigazgatója a koronavírus-járványra utalva, amely miatt több karácsonyi programot, köztük a Radio City Music Hall szokásos színpadi műsorát is le kellett fújni.
forrás hirado.hu, borítókép magyarnemzet.hu, archív