Lemondott két képviselő Mártélyon

Apró Zoltán Lajosné és Szöllősi Sándor szerdán nyújtották be lemondásukat a képviselői megbízatásaikról.
A portálunkhoz eljutott információt az egyik érintett, Szöllősi Sándor megerősítette, azonban a lemondás okát nem kívánta megindokolni.
Az ügy előzménye az lehet, hogy a képviselőtestület egy része bizalmatlansági indítványt kezdeményezett Putz Anita polgármester ellen és a testület feloszlása érdekében. – Mártély 2019 októbere, azaz a tavalyi önkormányzati választás óta egyetlen pályázatot sem nyert, illetve a falu vezetője nem tud együttműködni Lázár János országgyűlési képviselővel – állt az előterjesztők indoklásában.
Szöllősi Sándor ennek kapcsán a Délmagyarországnak úgy nyilatkozott: a kialakult helyzetben célszerű lenne, ha a testület és a polgármester újból megmérettetné magát, hogy kiderüljön, mellettük áll-e a falu, vagy változást szeretnének.
A hírek szerint a következő testületi ülésen vették volna napirendre a feloszlatás kérdését Mártélyon. A jelenlegi veszélyhelyzet és rendkívüli jogrend miatt viszont egyik településen sem hívhatják össze a testületet, így a polgármesterek egy személyben döntenek a tennivalókról. Így értelemszerűen a feloszlatás ügyét sem lehet testületi ülésen tárgyalni. Putz Anita a hétvégén a Facebook-oldalán közzétett egy posztot, ami szerint egyébként a képviselők többsége nem akarja az oszlatást.
A mártélyi grémiumba a tavalyi önkormányzati választás listás eredményei alapján tölthetik fel a képviselői helyeket.