Kövegyen mindenben segítenek az időseknek

Galgóczkiné Krobák Mária polgármester a Rádió 7-nek elmondta: nagyon jól működik a falugondnoki szolgálatuk, folyamatosan felmérik a 65 éven felüliek igényét, hogy mire is van pontosan szükségük.
A bevásárlásban, a receptek kiváltásában, illetve az orvoshoz való eljutásban is segítik őket. A polgármester kiemelte: az idén elmaradt ugyan a hagyományos idősek napi rendezvényük, de ennek ellenére az önkormányzat által felajánlott 5-5 ezer forintot minden kövegyi nyugdíjas most is megkapta.
A településen nem csupán az idősek napi eseményt halasztották el, hanem nagy a valószínűsége annak is, hogy a gyerekek kedvence, a Mikulás-napi program is elmaradhat. Ha így lesz, a kicsik akkor sem maradnak ajándék nélkül, mert azt az önkormányzat eljuttatja hozzájuk.
(Forrás: radio7.hu; Borítókép: illusztráció)