Nem Ronaldo, a fáradtság volt a Fradi legnagyobb ellenfele

Várható volt, hogy a Bajnokok Ligája megpróbáltatásai előbb-utóbb próbára teszik a magyar bajnokságban domináló Ferencváros erejét. Ugyan Barcelonában is a hajrában omlott össze a Fradi, csakúgy, mint a Juventus ellen, de aligha kérdéses, hogy a csoportkörben Ronaldóék ellen jöttek ki először olyan hibák, amelyek korábban nem voltak jellemzőek. Jót fog tenni a szünet a zöld-fehéreknek.

A Juventus elleni meccs felvezetőjében azt írtuk, hogy Andrea Pirlo beleszeretett a saját kísérletező kedvébe, még nincs kiforrott koncepciója arra vonatkozóan, hogy mit kezdjen a Juventus taktikájával. Ezzel szemben Szergej Rebrov maga a megtestesült hadvezér, a stratéga, és talán ez lehet a Fradi egyetlen esélye a Juventus ellen a Puskás Arénában.

Az élet, a rotáció (vagy valami egészen más, amiről mindenki sejtelmesen hallgat…) átírta a forgatókönyvet, ebből persze nem következik, hogy ha Adnan Kovačević, Aïssa Laïdouni, netán Marcel Heister játszott (utóbbi végig játszott) volna tegnap, akkor minden másképpen alakul, és nem 1-4 lesz a vége. Nem, nagy valószínűséggel a Fradi akkor is alulmarad Európa egyik sztárcsapatával szemben. Az okokra felesleges sok időt vesztegetni, a Juve világklasszis csapat, a magyar bajnok pedig huszonöt év után kapaszkodott vissza az elitmezőnybe. Ez szinte mindent megmagyaráz.

De nem mindent. Mivel a Ferencváros biztató első húsz percet produkált Barcelonában, majd a Dinamo Kijev ellen a második félidei játéka volt átütő, még az óvatosabb fradisták is titkon arról ábrándoztak, hogy Ronaldóék ellen is lesz egy olyan szakasza a mérkőzésnek, amikor megrázza magát a csapat. Nem volt. Először is azért nem, mert az utóbbi húsz év egyik legjobb védő-kettőse, a Bonucci-Chiellini kettős vette kezelésbe a Barcelonában virgonckodó Nguen Tokmacot és a ferencvárosi támadókat, akik amint beértek a tizenhatoson belülre, bántóan egyszerűen, de szabályosan választották el őket a labdától.

Másrészt pedig azért sem, mert a Ferencváros erre a meccsre fáradt el a legjobban. Rebrov csapata a legutóbbi 14 nap alatt sorrendben a Barcelona, az Újpest, a Dinamo Kijev, a Mol Fehérvár és a Juventus ellen játszott, és szemlátomást elfáradt a nagy menetelésben. Érdekes gondolatkísérlet behelyettesíteni az Újpest és a Fehérvár helyére két alsóházi NB I-es csapatot, mondjuk a Mezőkövesdet és a Honvédot, meglehet, talán két sikerélményt szerző felhozó meccs jobban szolgálta volna a csapat felkészülését a nemzetközi feladatokra, mint két forró hangulatú rangadó. De mindegy, ennek nincsen jelentősége.

Annyiban talán mégis csak van, hogy egy kipihent Sigér Dávid nem bámészkodik a pályán, és így nem alakul ki ziccer az FTC kapuja lőtt, amelyet Cristiano Ronaldo egyébként kihagyott. Miha Blažič sem lőtt passzal hozza játékba a kapust Dibusz Dénest a füves gyepen. Ahogy Dibusz sem hibázik még egy hajmeresztőt a hajrában. Ezek egyértelműen a fáradtság jele, amikor ennyire látványosan kihagy a figyelem, az azt árulja el, hogy az adott játékos nincs hozzászokva ehhez a szinthez. Ha Blažič mondjuk Kisvárdán teszi haza a labdát, ott nagy eséllyel el is pattanhat a kapustól, mert közel-távolban nincs ellenfél, a Puskás Arénában viszont ott ólálkodott Paulo Dybala. Többek között azért, mert neki ez természetes, ebben szociálizálódik évek óta. Dibuszék pedig nem.

A Ferencváros elfáradt, a válogatott Eb-playoff-mérkőzése és a két Nemzetek Ligája-találkozó miatt rápihenhet a Bajnokok Ligája következő fordulójára. November 24-én Torinóban sem lesz könnyebb a

Juventus ellen. Bizonyára Rebrov is tisztában van azzal, hogy mentálisan sokkal nehezebb feldolgozni, ha úgy marad alul a csapatod, hogy az ellenfél nem tesz mást, csak látványosan kihasználja a hibáidat (mint a Juve a Fradi ellen a Puskás Arénában), mint fejet hajtani egy sztárcsapat előtt, amelyik lefutballozza a tanítványaidat a pályáról.

A szűk három hét szünet arra talán elég lesz, hogy a december 8-i zárásig egyik se fordulhasson elő a Ferencvárossal.

Forrás: magyarnemzet.hu