A fenntartó kényszerűségből átmenetileg Szegedre helyezte át a vásárhelyi onkológiát!

Szerda óta Szegedre kell járniuk a vásárhelyi onkológiai osztályra, rendelésre érkezőknek, mely kapcsán több találgatás és valótlan állítás is világot látott a közösségi médiában.
A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Onkoterápiás Klinika (mint a vásárhelyi onkológiai ellátásban illetékes) tájékoztatása szerint, a járványügyi helyzet miatti átszervezések okán, az általuk működtetett hódmezővásárhelyi részleg tevékenységét átmenetileg Szegedre kénytelenek áthelyezni. Tájékoztatásuk szerint az érintett betegek értesítését megkezdték.
A kényszerű átszervezés miatti kellemetlenségért az SZTE SZAKK Onkoterápiás Klinika nevében is a páciensek szíves elnézését kéri Dr. Kallai Árpád a vásárhelyi kórház főigazgatója.
A vásárhelyi onkológiai ellátás helyben tartása érdekében már korábban is mindent megtettek. 2015-ben szintén egy pletyka kapcsán felröppent a hír, hogy megszűnik az osztály, de az illetékesek tisztázták a félreértéseket és kieszközölték az osztály maradását.
Vélhetően és remélhetően a járványhelyzet megszűntével, vagy enyhülésével az onkológia ellátás kérdése is megnyugtatóan megoldódik Vásárhelyen.
2015-ös cikkünk:
Lázár intézkedést ígért a vásárhelyi onkológia újraindításához