Szegedi villamossal tesztelik először a vásárhelyi Tram-train pályát

Kanda Imre, a Tram-train hódmezővásárhelyi beruházásának projektvezető mérnöke a Rádió 7-nek elmondta, hogy Hódmezővásárhelyen a csaknem négyezer vágánymétert és hat megállót jelentő villamos-vasúti pályát síncsiszolással és sínkenéssel fogják rendben tartani, és folyamatosan tisztítják a vágányközöket is.
Közlése szerint a pályát még az első Tram-train jármű érkezése előtt december elején egy Szegedről áthozott villamossal próbálják majd ki.
(Forrás: radio7.hu; Borítókép: illusztráció, fotó: Vásárhely24)