Kriko Kupa 9.0. – vasárnap az izmoké lesz a főszerep a Bessenyeiben!

Jelen lesznek a TV2 nagy sikerű műsorában az Exatlonban szereplő kihívó lányok közül Cservenák Alexandra, Pap Dóri és Derzsi Viki is – tudtuk meg Kristó Endrétől, a Kriko Kupa versenysorozat promóterétől, a Kriko Team vezetőjétől.

Kristó Endre, fotó archív/Vásárhely24
Hozzátette, az idén 9. alkalommal megrendezésre kerülő eseményre pontosan 100 fő nevezett, de van olyan aki több kategóriában indul, így a bruttó versenyzőszám 137.
Megtudtuk, az ország egész területéről érkeznek versenyzők. Feltételek nem voltak, csak a felkészültség.
Kristó Endre azt is elmondta, hogy az adott kategóriát a HBPF versenyszabályainak megfelelően értékelik az ország minden területéről érkező, vizsgázott bírók. Bár Vásárhelyről nem indult az idén versenyző, a Kriko Team csapatából 4 versenyző indul. Dékány Dóra 30 év feletti Model Physique , Kisfalvi Jákob Soma úgynevezett Handicap Bodybuilding (sérült vagy fogyatékkal élők) kategóriában, Győri Tamás Férfi Sport Physique kategóriában és a többszörös bajnok , abszolút világbajnok , tavalyi Kriko Kupa Abszolút bajnok Horváth István 90 kg. alatti Bodybuilding kategóriában.
Megtudtuk, összesen 27 kategória lett kiírva, plusz 5 abszolút kategória is. Illetve a legnagyobb és legjobb csapat is díjazva lesz. Valamint a 2 éve tragikusan elhunyt Hódmezővásárhelyi Testépítő Európa bajnok Szabó Sándor emlékére állított emlékdíj is átadásra kerül.
Kristó Endre még elmondta, ez a rendezvény HBPF szövetség Nemzeti bajnoksága, benne van a világ versenynaptárába , ezzel a versennyel lehetne kvalifikálni a világbajnokságra, de a koronavírusra való tekintettel a vb-t törölték.
Részletes program:
Kapcsolódó cikkünk
Kitartás és kemény munka: a testépítés legjobbjai mutatkoznak be a Kriko Kupa 8.0-án
fotók archív/Vásárhely24