Szentes ellen is nyert a Makó FC

Újabb, ezúttal 2:0 arányú győzelmet aratott a Makó FC, amely október 17-én, szombaton fogadta a Szentes csapatát.
A mérkőzésen, melyet sokszor szakítottak meg a bírói ítéletek, sok párharcot és ütközést láthatott a szépszámú közönség. A vendégcsapatot teljesen beszorították a hagymavárosiak, míg az ő kapujuk nem volt veszélyben.
A félidőben gól nélkül fordult a két gárda, a második játékrészben azonban először Juhász Jónás, majd egy Búzási Péter által távolról megeresztett lövés – ebbe csak beleütni tudott a szentesi Tóth Levente, aki egyébként többször is bravúrral hárított – góllá ért a makói fölény.
A Makó FC, amely ezen a találkozón mutatta be új címerét és mezét is, jövő héten szombaton délután fél 2-kor a Mórahalom csapatával csap össze idegenben.