Százhetvennel száguldott az önfeledt sofőr

Egy nap alatt hat olyan sofőrről készült fotó a megye útjain, akik jelentősen túllépték az óránként 90 kilométeres sebességet.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai sebességmérést végeztek tegnap, azaz október 13-án napközben, a megye útjain. A cél továbbra is a sebességhatárok betartásának ellenőrzése, a közlekedésbiztonság javítása, illetve a szabálytalankodók kiszűrése volt. Egy nap alatt hat olyan szabályszegőről készült képfelvétel, aki jelentősen túllépte a megengedett sebességhatárt. Egy gépjárművezető két nappal korábban 90 helyett 170 km/órával hajtott a 47-es számú főúton Kútvölgy közelében. A sofőrökkel szemben az egyenruhások közigazgatási, valamint helyszíni bírságot szabtak ki.
A rendőrség ismételten felhívja a járművezetők figyelmét, hogy a sebességtúllépés potenciális balesetveszélyt hordoz magában, ezért kérjük, hogy minden esetben tartsák be az előírt sebességhatárokat!
Az utak biztonságáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.