Daru segíti a földeáki sportcsarnok építését

Lendületesen halad a munka a földeáki Návay Lajos Általános iskola udvarán, ahol 907 milliós állami támogatásból épül a helyi sportcsarnok, mely közösségi célokat is szolgál majd.
Nem aprózza el a kivitelező a földeáki sportcsarnok építését, ami érthető is, hiszen összesen négyszáz napja van az épület kulcsrakész átadására.
A közég ötvenéves álmát jelentő sportcsarnok fotókat, a sportcsarnok építéséről szóló kormányhatározatot, Lázár János erről szóló levelét, és a vonatkozó testületi döntéseket tartalmazó alapkövét szeptember 9-én Lázár János országgyűlési képviselő, Hajnal Gábor polgármester, Juhász Roland, az állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár és Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár tette le.
Az alapokat az ünnepség idejére más kiásták, majd azokat a mixeres kocsik, néhány nappal később betonnal is felöntötték. Egy hónappal később, azaz a alig néhány napja már az aljzatbetonozással készültek el.
Mára a betonozásnál használt zsalukat is elbontották, s felállították az építést segítő darut is, mellyel az építőanyagok egy részét, s a közösségi és sportcélokat is szolgáló majdani épület szerkezetének elemeit emelik majd be.
A kormány egyébként még 2017-ben döntött arról, hogy Földeákon, a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program második ütemterve keretében megépülhet a sportcsarnok, mely megvalósítása csúszásának okairól korábban már például itt is beszámoltunk.
Az akadályok azonban elhárultak, s a kivitelezőnek négyszáz napja van, hogy elkészüljön a beruházással, melyre a kormány – Lázár János hathatós közbenjárásával – végül 907 millió forintot biztosított.
A földeáki sportberuházás – melyre tényleg fél évszázada várnak a helybéliek, s mely a makói járás kistelepüléseiben a legnagyobb jelenleg is zajló építkezést jelenti – mellett az országban jelenleg 51 tanuszoda, 88 új tornaterem épült de vannak iskolai beruházások ezen kívül, így 44 tornaterem, 15 új iskola és 1 óvoda is készül.