A Jobbik már az ellenzéknek sem kell
Az elmúlt két és fél év alatt az egykori nemzeti párt támogatóinak nyolcvanöt százaléka eltűnt – ez a magyar politikatörténet egyik leggyorsabb összeomlása – áll a Magyar Hírlap cikkében.
A Jobbik vezetői addig-addig ugrándoztak balra, míg végül menthetetlenül a másik oldalon találták magukat. Most – a választási bukta után – pedig azzal kell szembenézniük, hogy a szivárványkoalícióban sem lesz rájuk olyan nagy igény, mint a Bíró László „előtti időkben” volt. Míg a választópolgárok egyszerűen kiszerettek az egykori nemzeti pártból, addig a balliberális politikusok is kezdik már felismerni azt, hogy a Jobbik mostantól többet visz, mint amennyit hoz. Bíró László története azt bizonyítja, hogy a habarékkoalíció újratervezés előtt áll.
A jobbik „néppártosodása”, ami voltaképp átpozicionálás volt, és végül az eredeti és a későbbi identitás elvesztéséhez vezetett, elérte katasztrofális végpontját. Az egykori nemzeti párt a 2018-as választásokon a választópolgárok fluktuációja, azaz a többnyire csalódott baloldali és az Orbán-ellenes protestszavazatok begyűjtése miatt még a legerősebb ellenzéki erő volt, ám az elmúlt két és fél év alatt a támogatóik 85 százaléka eltűnt – ez a magyar politikatörténet egyik leggyorsabb összeomlása. Ma már a parlamentbe jutásért is küszködniük kellene, ha egyedül indulnának. A kaotikus szervezeti állapotok ebben a zuhanásban jócskán benne vannak, ahogy az is, hogy az ellenzéki szavazók csodavárása elillant, a „király meztelen lett”. De ne feledkezzünk meg a visszataszító politikai stílusról sem, amit az új vezetés és leginkább Jakab Péter képvisel. (Mindig a fejétől bűzlik a hal!)
Bíró László megmérettetése nem csupán az ellenzéki összefogás, hanem a Jobbik szerepének főpróbája is volt. A premier előtti utolsó lehetőség, hogy bebizonyítsák azt, hogy a habarékkoalícióban helyük van. Bíró azonban csúnyán megbukott, ahogy ezzel a Jobbik is padlót fogott. Koncz Zsófia nagyobb aránnyal verte meg a közös ellenzéki jelöltet, mint azt az előzetes „politikai matematika” jósolta. Tehát hiába adják össze szavazóik számát az ellenzéki pártok, ez semmire sem elég, ha nincs jó jelöltjük.
Mindezek után az előválasztásokra készülő ellenzéki szivárványkoalíció tagjai nem csupán azt fogják egy-egy körzetben mérlegelni, hogy 2018-ban ki és mennyit hozott, hanem azt is, hogy kinek milyen múltja van. Hogy ki milyen ember is valójában. Ebben a dimenzióban pedig a Jobbik nagyon csúnyán néz ki. Innentől kezdve az egymással is alkudozó ellenzéki pártoknak elég lesz csak rápisszegniük Jakab Péterre a tárgyalóasztalnál, aki, ha mégis olyan vehemenciával szólna vissza, mint ahogy a parlamentben is szokott viselkedni, akkor azt kockáztatná, hogy el is zavarják onnan.
Az október 11-i időközi választás eredménye abban a kérdésben is megpecsételheti a Jobbik sorsát, hogy az „egy lista – két lista” vitában végleg elvesztik maradék alkupozíciójukat is Gyurcsány Ferenccel szemben. Az egykori, bukott miniszterelnök „totálisösszefogás-elvével” szemben már csak a Momentumnak lesz ereje felemelni szavát. Bár, elnézve a Donáth Anna körüli botrányt, ami súlyos belső feszültségre utal, ez az ellenállás is egyre kisebb lesz.
A szivárványkoalíció „nagy karmestere”, Gyurcsány Ferenc minden tekintetben győztesen jöhet ki a kudarcból, hisz ő volt a pártvezetők közül az egyedüli, aki személyesen kimaradt a kampányból. Ott virított Kunhalmi Ágnes, Jakab Péter és Karácsony Gergely is Bíró mellett, de Gyurcsány Ferenc nem. Ezzel szemben – habár a pártja támogatta a közös jelöltet – többször is aggodalommal szemlélte a helyzetet és ennek hangot is adott, ha rákérdeztek. Elég bátor volt ahhoz (habár ő már minden kockázatot bevállalhat!), hogy egy ilyen kérdésre azt válaszolja, hogy „gondolom, sőt reálisnak tartom, hogy lesznek még ilyen bajaink a Jobbik politikusaival. Mi a fenét csináljunk ezzel?” A válasz mostantól egyértelműen megadható. És meg is fogja Gyurcsány Ferenc adni.
(A szerző a XXI. Század Intézet kutatója)
