Padlóra küldi Vásárhelyt Márki-Zay bazári politizálása

A balliberális polgármester szélsőséges gyűlöletszításának, kormányellenes uszításának, botránypolitizálásának egyértelműen a város és közössége issza meg a levét. Miközben Márki-Zay öncélúan építi saját nagypolitikai karrierjét, Vásárhely egy helyben topog, sorra bukja a fejlesztéseket.

Ahogy mondani szokás: ez lassan már gombócból is sok! A balliberális városvezetés teszetoszasága és szerencsétlenkedése miatt nemcsak az 5 milliárdos könyvtár- és tudásközpont építését bukta el Vásárhely, de az utóbbi napok hírei szerint két újabb, többmilliárdos beruházás is kútba eshet: a városi szennyvíztelep halaszthatatlan korszerűsítése és a Bethlen Gábor Református Gimnázium modernizálása, bővítése.

Márki-Zay Péter hiába mutogat gőzerővel a kormányra, a helyzet az, hogy csak magában keresheti a hibát: ő és hivatala nem végezte el a fejlesztésekhez szükséges munkát. A jelek szerint az elmúlt bő két évben az országos politikai karrierépítés, helyezkedés, az ellenzéki miniszterelnök-jelölti álmok kergetése, a pártépítés és a balliberális előválasztás szervezgetése mellett nem jutott ideje Vásárhelyre, a város ügyei nem haladtak, projektjei megrekedtek. Miközben a polgármester esténként teli szájjal szidja a Fideszt, a miniszterelnököt és a térség országgyűlési képviselőjét az ATV-ben, városvezetőként és várospolitikusként egyes alára vizsgázott. A helyi választók előtt kiállította szegénységi bizonyítványát. Egyre nyilvánvalóbb ugyanis: az öncélú, bazári politizálásnak a város és közössége issza meg a levét, ezért aztán egyre többen haragszanak Márki-Zayra, aki nem építkezésével tette híressé, hanem szélsőséges botránypolitizálásával hírhedtté a jobb sorsra érdemes Vásárhelyt.

Szögezzük le: nincs abban semmi rendkívüli, hogy egy polgármester az ellenzéki politikai táborhoz tartozik, a balliberális oldalt színesíti, adott esetben nem ért egyet a kormányzat irányvonalával, politikai tevékenységével, és ennek hangot is ad. Az ellenzéki politizálásnak azonban különböző stílusai és tónusai léteznek, márpedig az utóbbi bő két évben Márki-Zay szélsőséges gyűlöletkeltésével, mocskolódásával, erőszakbeszédével a balliberálisok egyik első számú botránypolitikusává nőtte ki magát, aki állandósult személyeskedésével és háborúskodásával gyurcsányi, Tordai Bence-i és Jakab Péter-i mélységekbe süllyedt. Ami finoman fogalmazva is „kétes dicsőség”.

Épp úgy nagyotmondásaival akarja magára vonni a média rivaldafényét, mint a celebvilágban a herevasaló Berki Krisztián vagy az örökké ideg Puzsér. Az ordítozás közben pedig elsikkad a teljesítmény: a vásárhelyi botrányhőstől saját városában csak egy okoszebrára telik…

Márki-Zay stílusán egyértelműen látszik, a cél számára szentesíti az eszközt: nem a kritika, a politikai vélemények ütköztetése a fontos, hanem hogy róla szóljanak a hírek!

Helyi „politizálását” pedig áthatja az irigység, amit Lázár János és Almási István iránt érez, mert elődei képesek voltak építeni, fejleszteni a várost. Ez az irigység azonban nem arra sarkallja a polgármestert, hogy kemény munkával megmutassa, ő is képes sikereket elérni, hanem hogy elhazudja elődei sikerét: mindenáron meg akarja másítani a múltat, ezért bizonygatja mantraszerűen az előző városvezetés állítólagos bűneit. Ezzel csak egy probléma van: míg Márki-Zay csak az elődei mocskolásában jeleskedik, Lázár és Almási elkerülő utakat épített, felújította a belvárost, a Szabadság teret, szinte az összes oktatási, szociális és egészségügyi intézményt, a város útjait… És még hosszan sorolhatnánk. Ezek tények. Ahogyan az is, hogy Lázár János még most is többet tesz a városért a korszakalkotó tram-train fejlesztéssel, mint Márki-Zay a teljes ciklusban fog.

Az irigység és háborúskodás sehová sem vezet, ahogy azt immár a bebukott fejlesztések sora bizonyítja. A bazári politizálásnak Vásárhely jövője esik áldozatul.