Egy nagy közösségként tett a környezetért mind a 12 vásárhelyi önkormányzati óvoda

Bozókiné Szabó Ildikó a klímastratégiai szemléletformáló programok szakmai vezetője elmondta, két jeles napot vettek nagyító alá a programsorozat első felvonásában: az állatok és a komposztálás világnapjához kapcsolódó feladatokat szerveztek a 12 önkormányzati fenntartású óvodában.
„Hálás köszönet az óvodapedagógusoknak, a családoknak és a gyerekeknek a lelkes hozzáállásért. A programok során a kicsik megismerkedtek a komposztálással, annak lehetőségeivel és az avarégetés veszélyeivel, és a sünik élőhelyét és a kis állatokat is közelebbről tanulmányozhatták játékos, mozgásos feladatok, kreatív barkácsolás, illetve versek énekek formájában is” – tájékoztatta lapunkat a program szakmai vezetője.
Bozókiné Szabó Ildikó kiemelte, az érzelmi intelligencia fejlesztését, a környezet iránti empátiát is szolgálták ezek a programok a mintegy 400 óvodás körében, illetve nagy hangsúlyt fektettek az érzékenyítésre is.
Galéria