Álhír, hogy nem mérték a szurkolók testhőmérsékletét

A Népszava közölte először az álhírt, amit aztán mások is átvettek. Később a napilap törölte, illetve módosította az írást, az Alfahír pedig úgy fogalmazott, hogy a lap téves információt közölt.
Pénteken a Pesti Srácok azt írta, a Népszava a csütörtök esti Szuperkupa-meccs előtt se állta meg, hogy ne hazudjon egy alaposat. Helyszíni tudósítójuk azt állította, hogy nincsenek testhőmérséklet-mérések és beengednek mindenkit, hiába volt feltétel a negatív vírusteszt. Orbitálisat hazudott a Népszava, egy idő után gyorsan törölte a cikkét.
A rendezők hőkamerákat telepítettek a bejáratokhoz, így próbálták kiszűrni az esetleg betegen érkező szurkolókat.
„A Puskás Arénában a beléptető kapukhoz az Országos Mentőszolgálat négy darab járványügyi sátort telepített, a labdarúgó-mérkőzésre látogatóknak a testhőmérséklet mérésére egy telepített terminál hőkamerakapu működtetésével biztosítottuk” – mondta Kiss Róbert rendőr alezredes.
forrás hirado.hu, borítókép illusztráció