Jó reggelt, Vásárhely!

Szeptember 22., kedd van: ma kezdődik a csillagászati ősz. Napsütéses idő várható, 29 fok lehet a maximum.
Napéjegyenlőségnek nevezzük azt, amikor egy égitest mindkét féltekéjén a nappal és az éjszaka hossza megegyezik: ekkor a Nap 90° magasan delel az Egyenlítő felett, így a nappal és az éjszaka ezeken a napokon mindenhol ugyanannyi ideig tart. A szeptemberi napéjegyenlőség napja szeptember 22. (illetve szeptember 23.). A két félgömbön ez a csillagászati ősz kezdete is egyben.
Mozgalmasan indult a hét, nézzük a legfontosabbakat:
Több mint száz vásárhelyi van karanténban – Egyre nagyobb méretet ölt a járvány a városban.
Orbán Viktor szerint felkészültebbek vagyunk, mint tavasszal – A miniszterelnök szerint együtt le tudjuk győzni a vírust.
Megnyitották a Szent Antal utcát – Ezáltal könnyebbé válik a belvárosi közlekedés.
A hetedikes fiúk is megkaphatják a HPV elleni oltást – Mint a lányok, önkéntesen és ingyenesen.
Isten éltesse a Móricokat és az Ottókat!
Ezen a napon történt:
1958 – Megszületett Andrea Bocelli olasz tenorista.
1964 – A Broadway-n bemutatták a “Hegedűs a háztetőn” című musicalt. 3242 előadást ért meg.
1976 – Megszületett Ronaldo brazil profi labdarúgó, a világ egyik legsikeresebb focistája.