Orbán Viktor: Maradnak a beutazási korlátozások, éjjelre bezárnak a szórakozóhelyek

A kormány fenntartja a beutazási korlátozásokat – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóban. Kötelező lesz a maszkviselés a mozikban, színházakban, egészségügyi, szociális intézményekben, ügyfélszolgálatokon is.
Marad a látogatási tilalom a kórházakban és szociális intézményekben. A szórakozóhelyeknek 23 órakor be kell zárniuk, hatósági áras lesz a teszt, 19 500 forintnál többet nem lehet elkérni értük. A rendőrség szigorúan ellenőrzi az intézkedések betartását.
„A járványügyi szakemberek úgy vélik, a második hullám december-januárban éri el a csúcsát” – mondta a miniszterelnök.
„Van haditervünk, ami arról szól, hogyan védjük meg az időseket, hogyan gyógyítsuk meg a betegeket és ezzel együtt fenntartsuk az ország működőképességét” – tette hozzá.
„Az egészségügyet felkészítettük, a kórházi ágyak, lélegeztetőgépek, orvosok, ápolók– rendelkezésre állnak” – mondta. A 10 ezer kórházi ágyat két-háromszorosára is lehet növelni. Mindenki megnyugodhat, ha elkapja ezt a betegséget, meg fogjuk gyógyítani– tette hozzá.
Az intézkedések:
- Mivel a vírust külföldről hurcolták be a kormány fenntartja a beutazási korlátozásokat
- Kötelező lesz a maszkviselés a tömegközlekedés a boltok mellett a mozikban,színházakban, egészségügyi és szociális intézményekben, ügyfélfogadási irodákban
- Teljes körű látogatási tilalom marad a kórházakban és a szociális intézményekben
- Október elsejétől testhőmérséklet-mérés után léphetnek be a tanárok és diákok az iskolákba, mások nem léphetnek be
- A tesztek hatósági árasak lesznek, 19 500 forintnál többet nem lehet elkérni értük
- A szórakozóhelyeknek éjjel 11-kor be kell zárni
A rendőrség ellenőrzi az intézkedések végrehajtását.
Egyszer már sikerült, másodszor is sikerülni fog– mondta a miniszterelnök.