Lázár János: a közügyek intézőinek cselekvési szabadságát meghatározza anyagi függésük vagy függetlenségük

Kiadóként jegyzi David Lough Nincs több pezsgő – Churchill és a pénz című kötetét korábbi miniszterhelyettesével, Csepreghy Nándorral Lázár János. Az országgyűlési képviselővel a napokban megjelent könyv apropóján a Churchill-idolról, a közéleti tabukról, a szobordöntögetőkről, no meg persze a politikusok és a pénz kapcsolatáról beszélgetett a megújult Makó Híradó.

A politika helyett a jövőben könyvkiadóként tevékenykedik majd?

Reménykedik vagy aggódik emiatt?

Inkább csak csodálkozom, hiszen eddig erről az oldaláról nem ismerhettük meg.

Csak a közelebbi munkatársaim, barátaim tudják rólam, hogy szenvedélyesen érdekel a történelem, azon belül is főként a 20. század első felének történelme. Churchill ennek a korszaknak az egyik legjelentősebb személyisége. Az I. világháború komoly hatást gyakorolt az életére és a pályájára, míg a II. világháború esetében ez a hatás már kölcsönös volt: Churchill legalább olyan nagymértékben befolyásolta a világháború menetét, mint a háború az ő személyes sorsát. Élete és pályafutása mindig is érdekelt, tavaly, a pandémia előtti utolsó hagyományos nyáron például úgy szerveztem a családi vakációnkat, hogy Londonban és Chartwellben, a Churchill-dinasztia családi birtokán is tovább ismerkedhessek a történetével.

Churchill az egyik legismertebb és legkutatottabb történelmi személy. Az életrajzok mellett számos kötet elemzi politikusi munkáját, beszédeit, hadi stratégiáját, ideológiai nézeteit vagy éppen a karakteres és csípős humorát. Az egyik hazai online könyvkereskedés oldalán próbáltam megszámolni, hány Churchillről szóló könyv érhető el, de bevallom, valahol 50 környékén feladtam. Miért gondolták úgy, hogy egy újabb Churchill-könyvet támogatnak kiadóként?

David Lough könyve már első olvasásra is föltűnt a másságával, az újszerű megközelítés módjával. Egyfelől éppúgy egy Churchill-monográfia, mint sok más, amúgy szintén kiváló mű, amit Hitler legyőzőjéről írtak, másfelől olyan nézőpontot választ, amit a legtöbb történeti diskurzusból vagy biográfiai műből egész egyszerűen kihagynak, részben információhiány, részben pedig valami rosszul fölfogott tapintat miatt: a pénzt. Ennek a könyvnek a nézőpontja ugyanis a pénz, pontosabban Churchill pénzügyei. Mert ahogy mindenki más életére, az övére is alapvető befolyást gyakorolt a pénz: annak fölhasználása, bősége vagy szűkössége, az adósságok fölhalmozódása és konszolidálása, a törvények, az adószabályok betartása és lehető legkreatívabb „kimaxolása” egyidejűleg. Emiatt találtam különlegesnek ezt a könyvet, és ezért vált számomra fontossá, hogy magyar nyelven is hozzáférhetővé tegyem.

Nem tart attól, hogy ezzel a Churchill-idolt lerombolják? Vagy talán ez a cél?

Éppen ellenkezőleg. Winston Churchillt a pénznek való – hadd használjam ezt a szót – kitettségén keresztül most, ebben a könyvben ismerhetjük meg a leginkább emberként: nemcsak államférfiként, a nagy európai történelmi panteon idealizált szobraként, hanem halandóként. Churchill zsenialitása és esendősége itt egyszerre, egymást tulajdonképpen föltételezve jelenik meg, hiszen a könyv vezérmotívuma egy kimondott-kimondatlan dilemma: vajon Churchill pályája során a magánpénzügyek rendezésének vágya és kényszere olykor nem írta-e fölül a közügyeket? Vajon nem akadt-e olyan eset, amikor Churchill a magánpénzügyei miatt másképp döntött, mint az üdvös lett volna vagy mint pénzügyi kényszerek nélkül tette volna?

Ad választ erre a kérdésre a kötet?

A könyv egyik erénye épp az, hogy nem ad kész válaszokat, ránk, olvasókra hagyja az ítélkezést. A magam olvasata szerint Churchill a pénzügyekkel való szédítő zsonglőrködés közepette is mindig szét tudta választani a közügyeket a magánpénzügyeitől. Szinte érthetetlen módon ketté tudta hasítani a személyiségét államférfire és magánemberre. Igaz, ez a magánember mindvégig, tulajdonképpen az élete utolsó időszakáig gyakorolt, kénytelen volt gyakorolni egy polgári foglalkozást: írt. Újságot és könyvet, ahogyan József Attila mondta: „mikor mi volt könnyebb”. Írt fikciós, azaz szépirodalmi műveket, köztük számos filmforgatókönyvet is – például a mi Korda Sándorunknak –, és írt számtalan „non-fictiont”, azaz tényirodalmat, történeti művet: a brit történelem nagy alakjainak életrajzától az újságokban megjelenő, folytatásos ismeretterjesztő írásokon át a háborús memoárokig bezárólag. Churchill, az író azonban – szemben az államférfival – szinte mindent alárendelt a magánpénzügyeknek. Azt és úgy írta, amire és ahogy piac volt. Ebből az utilitarista hozzáállásból – papírforma szerint – elegyes minőségű és mulandó írói életműnek kellett volna létrejönnie. De nem így történt. Churchill íróként is a legnagyobbak közé tudott emelkedni. 1953-ban irodalmi Nobel-díjat is kapott. Ez angol nyelvterületen közismert tény, a magyar olvasók számára viszont gyakran meglepő újdonság.

A kötetből úgy tűnik, a saját pénzügyeiben Churchill kevésbé találta meg olyan határozottan és egyértelműen a nehézségekből kivezető utat, mint a politikában. Milyen volt Churchill, ha a házipénztárát és nem Angliát vagy a világháborút kellett menedzselnie?

Churchill nemcsak a meglehetősen extravagáns életmódja és az állandó adósságai miatt igyekezett mindig több és több pénzt keresni. Főszabály szerint az írással, később azonban a beszédei – korukat megelőzően innovatív és modern – eladásával, „nemzetközi kereskedelmével”, sőt a festményei sokszorosításával is. Zárójelben jegyzem meg, hogy annak a kereskedelmi modellnek a kialakításában és működtetésében, amelynek köszönhetően Churchill írásai és rádiós beszédei világszerte értékesíthetővé váltak, ugyancsak egy honfitársunk, Révész Imre játszott főszerepet. Churchill nemcsak a jelen, hanem a jövő, az utódai és a saját emlékezete miatt is szenvedélyesen kereste a pénzt. Abban hitt ugyanis, hogy az elveiért az harcolhat eredményesen, aki utódaira nem pusztán szellemi, hanem anyagi örökséget is képes hagyni. Birtokot, családi ingóságokat és ezeket kezelő alapítványt. Egyébként azzal, ahogy a családi vagyon megőrzésének és átörökítésének legfőbb eszközévé az alapítványi formát tette, a modern világ számos vagyonos embere számára adott mintát a mai napig. Churchill életútját mindenesetre áthatotta ennek a másik, nagyon is materiális, katalogizálható és bonyolult jogi konstrukciókkal védett örökségnek a megteremtése is.

Kiemelte, hogy Churchill életútjában kisebb-nagyobb szerep magyaroknak is jutott. De nekünk, mai magyaroknak mit ad, mit mutat meg ez az új Churchill-kép?

David Lough könyvéből megismerhetünk egy eddig jobbára ismeretlen Churchillt. Egy olyan embert, aki nemcsak a brit adóhatóság egyik legádázabb ellenfele volt, hanem a huszadik század egyik legtermékenyebb és legnagyobb alkotója is. Egy elvhű és könyörtelenül profi politikust, aki saját függetlenségét és szabadságát nagyobbrészt a politikán kívüli munkával teremtette és óvta meg egy emberöltőn át. Most, amikor világszerte a történelem számos nagy alakjának a szobrát döntik le – időnként bizony Churchillét is –, ez a könyv más utat kínál. Ne ledöntsük a szobrát, hanem tisztítsuk meg, egészítsük ki olyan részletekkel is, amelyeket korábban, épp az idealizálás miatt lehagytunk róla. Hiszem, hogy ez az őszinteség nem elrontja, hanem teljesebbé teszi az összképet, még kiemelkedőbbé a teljesítményt és reálisabbá azt a diskurzust, ami Churchill személyét övezi. És ha csak egyetlen lépéssel, de talán közelebb jutunk a könyv által ahhoz is, hogy egy napjainkban létező politikai-közéleti tabutémát őszintébben, valósabban és előítéletektől mentesebben közelítsünk.

A politikus és a pénz kapcsolata ritkán ébreszt pozitív érzéseket az emberekben, főként a közéleti-politikai értelemben végletesen megosztott Magyarországon. Nem tartanak attól, hogy ez esetleg Önökre is árnyékot vethet?

Ez a könyv azért lehet ajánlott olvasmány polgárok és a választott képviselőik számára is, mert kiderül belőle, amit a pályám során magam is fölismertem és vallok: a közügyek intézőinek cselekvési szabadságát alapvetően határozza meg az anyagi függésük vagy függetlenségük. Ugyanakkor sietve teszem hozzá, hogy történeti monográfia írásakor, kiadásakor és olvasásakor van egy hiba, amit nem szabad elkövetni. A korabeli tetteket nem szabad a mai erkölcsi és jogi normák szerint vizsgálni. És fordítva: a korabeli tetteket nem szabad a 21. században is – változtatás nélkül érvényes megoldásnak – tekinteni.

A könyv fülszövegében azt írja, hogy magyarként talán nem volt evidens, hogy épp egy Churchill-monográfiát adjanak ki. Mire utalt ezzel?

Elsősorban arra, amit ott röviden ki fejtek: Churchillt felelősség terheli azért, hogy az angolszász bombázók – hadászati szempontból már aligha indokolható módon – 1944-ben földig rombolták Budapestet. Magyarként ezért talán nincs okunk szobrot állítani neki, európaiként azonban annál több okunk van megvédeni őt a szobordöntőktől. Politikusként, közszereplőként vagy akár a gyermekeiért felelősséget érző szülőként pedig mindannyiunknak van mit tanulnunk tőle, részint a számos hibájából, de főként persze a számtalan erényéből.

Nincs több pezsgő – Churchill és a pénz
Szerző: David Lough
Kiadó: Lázár János és Csepreghy Nándor
Fordító: Szomor Erika
Megjelent: 2020. szeptember
Oldalak száma: 528

Borítókép: magyarmezogazdasag.hu, fotó: Bódis Krisztián