Merkely tesztelné a tanárokat, visszahozná az idősek vásárlási sávját és betiltaná az éjszakai bulikat

A Semmelweis Egyetem rektora szerint most kisebb a baj, mint az első hullámban volt, de a fenyegetettség nem az – írja cikkében a HVG.
Fél évvel a koronavírus-világjárvány tavaszi kitörése után megérkezett a pandémia második hulláma. A fertőzöttek számának radikális emelkedése egyre több országot kényszerít ismét korlátozások bevezetésére annak ellenére, hogy a világgazdaság még magához sem tért a tavaszi járványkitörés hatásaitól. A jelek szerint a második hullám Magyarországot is elérte. Kövesse híreinket!
Horvátországból hoztuk be nyáron a koronavírust, ami Magyarországon a közösségi térben, nagy csoportosulások során terjedt – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az InfoRádió Aréna című műsorában arra a kérdésre, miért robbant most be a járvány második hulláma.
Most kisebb a baj, mint az első hullámban volt, de több a fertőzött, a fenyegetettség nem kicsi.
A nagyszámú fiatal át tudja adni a vírust az időseknek, és ha ez megtörténik, egy nem elég hatékony védekezés esetén relatíve nagy számú idős is megfertőzödik, és a halálozás is nőhet – magyarázta.
A professzor szerint noha most fiatalabbak kapják el itthon, ugyanaz a vírus fertőz, mint tavasszal. Lehet ugyan abban bízni, hogy veszített az erejéből, de erről majd négy-öt múlva lehet biztosat mondani.
Arról is beszélt Merkely Béla, hogy meggondolná a magas rizikójú emberek állami szűrését, ide sorolva a tanárokat is. A pedagógusok teszteléséről az Emberi Erőforrások Minisztériuma korábban azt közölte: értelmetlen.
A professzor az idősek biztonsága érdekében – hogy minimalizálják a találkozást a fiatalokkal – visszahozná a vásárlási idősávot és betiltaná az éjszakai bulikat.
Zárt helyen elrendelné a kötelező maszkhasználatot is: egyes számítások szerint ha egy populáció 80 százaléka hord maszkot, a fertőzés aránya nem tud nőni, és szép lassan visszaszorul.
Nagyon fegyelmezett együttműködéssel az ország bezárása nélkül is vissza lehet szorítani bármilyen járványt – jelentette ki.
Merkely szerint két hónap múlva lehet vakcina a koronavírus ellen, már csak az a kérdés, hogy kinek és mikor lesz elérhető. Ő először a kórokozónak leginkább kitetteket oltatná be – az egészségügyben és szociális ellátórendszerben dolgozókat és a tanárokat, valamint az idős, krónikus betegeket. Hangsúlyozta, ez csak az elgondolása, a végrehajtás nem az ő feladata lesz.
Arról is beszélt az SE rektora, ezt a vírust egyszer lehet elkapni, azok a hírek, amelyek szerint van, akit kétszer is megfertőzött, a szabályt erősítő kivétel kategóriába tartoznak.