Sós Imre: soha nem jutott eszembe, hogy itt hagyjam Vásárhelyt

Betonkeverés közben tudta meg a vásárhelyi Sós Imre, hogy augusztus 20. alkalmából megkapja a Boldog Gizella-díjat. A nyugalmazott iskolaigazgató, sportvezető lapunknak elmondta: büszke arra, hogy tősgyökeres vásárhelyi, és soha nem gondolt arra, hogy itt hagyja a várost. Noha januárban 87 éves lesz, számos terve van, például szeretné kipróbálni a tram-traint.

– Augusztus 19-én a Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítványtól átvette a Boldog Gizella-díjat. Mit jelent Önnek ez az elismerés?

– Épp kint voltam az udvaron és kevertem a betont, amikor jött a feleségem, hogy Dr. Kószó Péter keres telefonon. Amikor elmondta, hogy én kapom a Boldog Gizella-díjat, annyira meglepődtem, hogy szinte a beton is megdermedt. (nevet) Meghatódottság és öröm ért, nem akartam elhinni, hogy egy ilyen kitüntetést kapok.

Fontos számomra az elnevezés is, ugyanis éppen néhány hónappal ezelőtt olvastam két könyvet Boldog Gizelláról és Szent Istvánról. Mintha ez egy sugallat lett volna.

– Hosszú életút áll Ön mögött pedagógusként, a 602-es iskola igazgatójaként, sportolóként és edzőként is. Ha visszatekint ezekre az évtizedekre, mire a legbüszkébb?

– Sok minden büszkeséggel tölt el, például az, hogy tősgyökeres vásárhelyi vagyok és egy négygenerációs családnak vagyok a legidősebb tagja. Januárban ünneplem a 87. születésnapom és a dédunokám októberben lesz 2 éves. 63 éve élek boldog házasságban a feleségemmel, aki végig segítette az utam. Egy fiunk, két unokánk és egy dédunokánk született.

Büszke vagyok arra is, hogy Banga Sámuel, Balogh Imsi és Tornyai Sándor is tanított, illetve osztálytársam volt Gyuricza József, aki később tőrvívó világbajnok lett.

50 évig voltam atlétaedző. Ez idő alatt az én és edzőtársaim tanítványai 61 országos egyéni- és csapatbajnokságot nyertek, és több mint 500-an jutottak döntőbe valamilyen korosztályos versenyen. 20 gyermek, köztünk a fiam is bekerült a válogatottba. Olyan teljesítményt nyújtottunk, amikkel még most is ott lennénk az ország legjobbjai között.

– Mi volt a hitvallása?

– Pedagógusként és igazgatóként az, hogy a munkatársaimmal közösen a gyerekeknek szakmát adjunk és biztosítsunk a megélhetésüket, a sportnál pedig az egészséges életmódra való nevelés. Sok fiatalt leszoktattunk a dohányzásról és az italozásról, mert az lett a fontos számukra, hogy milyen eredményeket érnek el a versenyeken. Próbáltam mindig a tudásom legjavát nyújtani.

– Soha nem gondolkozott azon, hogy itt hagyja Hódmezővásárhelyt?

– Soha. Mérnöktanárként és edzőként is hívtak Szegedre vezető helyre, azonban eszembe se jutott, hogy elhagyjam a várost, és ne lássam a töltésoldalt, a városházát vagy a Kossuth teret. Minden ideköt.

– Mivel telnek most a mindennapjai?

– Régebben azt hittem, hogy ha nyugdíjas leszek, hátradőlhetek és pihenhetek. A 25 év alatt azonban kiderült, hogy ez nem így van, mert a ház körül mindig akad tennivaló.

Emellett a feleségemmel szeretünk olvasni, nézzük a híradásokat, sorozatokat, és szeretünk utazni is. Életünk során összesen 48 országban jártunk.

– Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

– Szeretném megélni, hogy szülessen még dédunokám, illetve nagyon szeretném kipróbálni a tram-traint, ami nagy lökést ad Vásárhelynek. Továbbá 2023-ban Budapesten rendezik meg az atlétikai világbajnokságot, amit ha a helyszínen nem is, de a televízióban szeretném követni.

– Végezetül: mit üzen a mai vásárhelyi fiataloknak?

– Azt, hogy vegyék komolyan, amit a pedagógusok mondanak nekik. Ők ugyanis azért dolgoznak, hogy átadják nekik azt a tudást, amit ők már megszereztek.

Sós Imre életrajza:

1934. január 27-én született Hódmezővásárhelyen. Felesége Dr. Fábián Éva gyógyszerész, fiuk 1962-ben született.

Középiskolai tanulmányait a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban végezte, majd 1952-1957 között a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán tanult. A Testnevelési Egyetemet 1967-ben végezte el, 1982-ben atlétika szakedző képesítést szerzett.

1960-tól mérnök tanárként, – később testnevelő tanárként is – dolgozott a Hódmezővásárhelyi 602. sz. Ipari Szakmunkásképző iskolában, ahol előbb igazgató-helyettes, majd 1985-től igazgató lett nyugdíjazásáig. 1976-1985 között a Hódmezővásárhelyi Városi Sport Egyesület szakedzőjeként is dolgozott.

A sport szeretete egész életét végig kísérte. Középiskolás korában vívni kezdett, majd az atlétika felé fordult. 1960-tól kezdődően tevékenykedik edzőként a város különböző egyesületeinél. 1976-1985 között főfoglalkozású edző a HVSE-nél, majd 1986 és 2010 között társadalmi edző a HÓDIÁK-nál. 1961-től versenybíróként is tevékenykedik, 1980-tól számos országos versenyen is.

1968-tól 1989-ig a Hódmezővásárhelyi Atlétika Szövetség elnöke, 1970-1995 között a Csongrád Megyei Atlétika Szövetség elnökségi tagja, 1993-2005 között a Hódmezővásárhely Városi Diáksport Szövetség elnökségi tagja.

Munkásságát, a hódmezővásárhelyi és országos atlétika életére gyakorolt hatását, edzőként elért sikereit, eredményeit számos elismeréssel díjazták.

Fotók: Gémes Sándor