A Rapcsák András-szobor „eltüntetésére” készülnek Márki-Zayék?

Politikai támadások kereszttüzébe kerülhet a város korábbi polgármestere, valamint Bessenyei Ferenc, a nemzet színészóriása is. A jelek szerint Hódmezővásárhelyen nagyon is aktuális az Internacionálé: „a múltat végképp eltörölni”… Ez a harc lesz a végső?
Úgy tűnik, végletesen megosztott városunkban senki és semmi sem szent, a politikai hatalom öncélú acsarkodása oltárán bárki és bármi feláldozható. A jelek szerint a hódmezővásárhelyi városvezetés nem kíméli Bessenyei Ferenc, a vásárhelyi születésű színészfejedelem és a város korábbi legendás polgármestere, Rapcsák András emlékét, és a (parttalan) közéleti vitákba bevonhatja kettejük személyét is. Legalábbis erre utalhat, hogy Márki-Zay Péter vasárnapi Facebook-prédikációjában a csaknem kétórás, a végletekig feszített Fidesz-ellenes gyűlölködés közepette azt is megemlítette, „fölmerült” a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ átnevezésére (Antal Imrére), valamint a városban szóba került a Kossuth téri Rapcsák András-szobor eltávolítása, illetve a Rapcsák András utca nevének módosítása is.
A polgármester rá jellemző módon úgy kommunikálta ezt, hogy sokan keresik meg ezekkel a felvetésekkel, és ha lehetőség nyílik rá, majd megszavaztatja a vásárhelyieket, aztán döntsön a többség akarata… Egy nézői kérdésre válaszolva ismerte el: fölmerült, hogy Bessenyei Ferenc helyett Antal Imre színészről, humoristáról, televíziós személyiségről nevezzék el a művelődési központot. Majd így folytatta:
„A városkártya bevezetésnek egyik célja, hogy legyen egy e-demokrácia rendszerünk, szoftverünk. Amikor ez megvalósul, akkor viszonylag egyszerűen, mindenki, akinek van városkártyája, az egy szavazatot leadhat… Sokan meg szoktak keresni, hogy Rapcsák András szobrát tüntessük el (sic!) a Kossuth térről, nevezzük át más utcává a Rapcsák András utcát, a BFMK-t, most az özvegynek az idén januári szereplése után ne csak a díjat, hanem a művelődési központot is nevezzük el vagy Petőfiről, vagy Antal Imréről […]. Én azt mondom, hogy ugyanúgy, ahogy tavaly a Hódtói Pihenőparkot, amit a Fidesz Almási Istvánról szeretett volna elnevezni, amikor megszavaztattuk ezt, akkor azt hiszem egy vagy két százalék támogatta. […] úgyhogy ha önök többségükben azt fogják kinyilvánítani, hogy legyen Antal Imre Művelődési Ház, én nem állok ellen.”
Ami Bessenyei özvegyének úgynevezett januári „szereplését” illeti, számos cikkben bemutattuk, nem B. Élthes Eszter, hanem a „kirohanó” polgármester okozott (országos visszhangot kiváltó) botrányt a díjátadó gála kapcsán, s tulajdonképpen ő és a városvezetés hozott szégyent Vásárhelyre. Exkluzív interjúnkban az özvegy rámutatott, a Rákosi-korszakot idézi, ahogyan és amilyen módszerekkel a Márki-Zay vezette vásárhelyi önkormányzat előzetesen felépített politikai koreográfia alapján felülírta a bírálóbizottság döntését a díjazottakkal kapcsolatban, gyámság alá helyezte a grémiumot, és politikai okokból megtorpedózta Nemcsák Károly kitüntetését. Azt is kiemelte, hiába jelezte fenntartásait, válaszra sem méltatták, így nem maradt más lehetősége, mint a díjátadón bejelenteni: az előadóművészi kitüntetés kapcsán megvonja a Bessenyei név használatára adott engedélyt a várostól.
Akkor megírtuk azt is: B. Élthes Eszter bejelentése után sajnálatos módon megindult a fröcsögés a polgármesterhez kötődő táborban. „A közéleti farkasvakságban szenvedő hívek éleslátását olyannyira elhomályosítja az önjelölt Messiás hamissága, hogy Bessenyeit és az özvegyet támadva, rugdosva máris Petőfi Sándor nevét követelik vissza a díjnak, sőt: a művelődési háznak. Ahelyett, hogy önvizsgálatot tartanának, és ahelyett, hogy tükörbe néznének. És ahelyett, hogy a választott vezető(k) felelősségét firtatnák” – fogalmaztunk.
Felkészül tehát: Rapcsák András?