Dán zenészek lépnek fel Vásárhelyen és Makón

A Rádió 7-nek elmondták, hogy volt kitől örökölni a tehetséget, hiszen édesapjuk híres zenész volt Dániában és Ázsiában is, ahol millió számra adták el lemezeit.
Egyik legismertebb daluk a Right here, amit hamarosan a vásárhelyi és a makói közönség is hallhat. Magyarországra egy akusztikus műsorral érkeztek, a saját dalaik mellett ismert feldolgozásokat is előadnak majd.
Augusztus 19-én 19 órától Hódmezővásárhelyen a Népkerti Sörözőben, míg augusztus 20-án Makón a Makovecz téren hallhatják őket az érdeklődők.
(Forrás: radio7.hu)