Intelligens gyalogátkelőhelyet adtak át Vásárhelyen

Szerda délután adta át Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a Generali a Biztonságért Alapítvány támogatásával megvalósult, a PEARL ENTERPRISES Kft. által kivitelezett Safe Cross intelligens gyalogátkelőhelyet a Tóalj utca – Szentkirályi utca kereszteződésében.
Márki-Zay Péter polgármester elmondta, a város egyik legforgalmasabb gyalogátkelőhelyéről van szó, amelyet most bruttó 2 794 000 forintból alakítottak át. Ebből 50% támogatást nyújtott a Generali a Biztonságért Alapítvány, míg a másik 50%-ot az önkormányzat vállalta. Mint elhangzott, a választás azért erre a zebrára esett, mert a közelben két oktatási intézmény is van, illetve a statisztikák szerint itt naponta 6330 jármű halad el.
Hudacsek Csilla, a Generali Biztosító és a Generali a Biztonságért Alapítvány képviselője kifejtette, kiemelten fontosnak tartják a társadalmi felelősségvállalást, ezért különböző nagy területeket – például gyermek- és ifjúságvédelem, egészségmegőrzés, közlekedésbiztonság – támogatnak. Kiemelte, országosan már 30 Safe Cross intelligens gyalogátkelőhelyet adtak át.
Az említett, 2018 óta alkalmazott technológia világító LED prizmákkal jelez az autósoknak. Egy kamera érzékeli, hogy a gyalogos át akar kelni és ennek hatására az intelligens gyalogátkelőhely jól látható fénnyel hívja fel rájuk a figyelmet. Egy Debrecenben végzett felmérés is rámutatott arra, hogy a Safe Cross intelligens gyalogátkelőhely növelte az autósok megállási hajlandóságát – húzta alá Hudacsek Csilla.
Hozzátette, a Generali a Biztonságért Alapítvány évente 20 millió forintot költ az okos zebrák telepítésére és idén 25 millió forint elköltését tűzték ki célul.
Az átadón részt vett a Generali a Biztonságért Alapítvány képviseletében Hudacsek Csilla, Generali Biztosító Zrt. Kelet-Magyarországi Régió Értékesítési Igazgatója, a kivitelező Pearl Enterprises Kft-től Szűcs Alfréd projektvezető, illetve a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságtól Bánfi Balázs címzetes rendőr alezredes, Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály megbízott osztályvezetője.