Olvasói levél: mese a nagy mesékről
Az élet nagy mókamester. Aki egyszer erre a világra született, egy nagy közös színjátékban vesz részt – kezdi egy olvasónk a szerkesztőségünknek küldött levelét, amit változtatás nélkül közlünk.
„Mese a nagy mesékről!
Az élet nagy mókamester. Aki egyszer erre a világra született, egy nagy közös színjátékban vesz részt. Forgatókönyv nincs, de a Mókamester mindig tudja, hogy mit akar. A villamos már bekanyarodott a sarkon, a fagylalt szétterült a sínek között… A málna a punccsal keveredett és hősünk még nem tudja eldönteni, hogy a fagylaltot nyalja fel az aszfaltról vagy álljon félre. Mindkét dolog kívánatos és nem hiányzik más, csak a nagy Mókamestertől utasítás, mit is kellene most tenni. Legyünk őszinték, sokunk nem tudna helyesen dönteni….Vegyünk például egy szürke, családos urat. Dolgozik, igaz nem túl lelkesen, a szomszédok mégis csak annyit tudnak, hogy az asszonyt nem veri és hazaadja a fizetését. Pedig ő se mentes minden bajtól, a rokonsága elég furcsa figurákból áll és rá is igaz, hogy a barátainkat megválasztjuk, a rokonokat kapjuk. Mert az úgy szokott lenni, hogy az ember karácsonyi vagy egyéb összejöveteleken, rokonokkal, barátokkal találkozik, de óhatatlanul rájuk un. Hamar kiismeri őket, gyatra kis történeteiket…Hősünk többre vágyik, és a nagy Mókamester megszánja és érdekes embereket küld elébe. Velük hosszan beszélget, egyre jobban megtetszik neki, hogy maguk közé “fogadják” és messzire viszik családostól. Egyszer ezek az új pajtások szívességre kérik, felvillanyozódik ettől, megvilágosodik. Évekig elvannak együtt, hősünk Valakinek érzi magát közöttük.
Aztán egy rakás dollárt kap valakitől a hősünk,… hogy a felesége tanulja ki a gyöngyfűzést és hallgassa a rigók dalát. Szép is a gyöngyfűzés, a madarak dala is az.
Vagy csak álca volt ez az egész? Ki tudja….
Egyszer csak a barátok szóltak, vagy a hősünk világosodott meg és abbahagyja gyöngyfűzést, de a barátok nem felejtették el a szolgálatait, és lám – lám lett nagy ház, zsíros jól fizető állás. Sőt, addig segítették, amíg a Lekvárzsibbasztó Gépgyár elnöke lehetett. Igaz, ehhez kellett a Pattogó Kockakő párt segítsége is, de hát a barátok… Egy kocsmában mesélték, hogy a másik kocsmában ittak egy olyan emberrel együtt, aki részegen azt hallotta, hogy nem is azért vannak a választások, de a többi magas műveltségű 4 osztályos lehurrogta, hogy ennyi pénz nincs is, meg a Géza be van rúgva megint. Különben is, mesélt már olyat ez a Géza, hogy a Krímbe, az oroszok nem bevonultak, hanem már ott is voltak Szevasztopolban. Erre megszólalt a testes csapos asszonyság, hova ment el, fizetés nélkül a Topol? Mindenki nézett mindenkire, de őnagysága kivágta az adut: most köszöntetek el tőle, hát ki mondta azt, hogy szevasz Topol? Tényleg ki is volt az a Topol?”
