Lázár János járta ki a felújítást a kormánynál

Balesetveszélyes és elhanyagolt volt a Kutasi úti 56 mártír emlékműve, melynek felújítása azonban már a végéhez közeledik, július 24-én ünnepséget rendeznek előtte – számolt be a Vásárhely24.
Hódmezővásárhely történelmének egyik legtragikusabb eseménye emlékének, a száz évvel ezelőtti román megszálló katonák és egy álruhába bújt Berényi László nevezetű áruló a Tanácsköztársaság végnapjaiban elkövetett tömeggyilkosságnak, a mementója egyre méltatlanabb állapotba került a Kutasi út mentén az utóbbi években. Bár erre korábban volt törekvés és terv is, nem valósult meg új emlékmű építése, de a régi felújítása sem.
Lázár János országgyűlési képviselő megunva a szervek késlekedését levelet írt Bártfai-Mager Andreának a nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszternek, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, mint az emlékhely tulajdonosa, kezdje meg a rekonstrukciót.
Erre válasz is érkezett, a munka is elkezdődött, sőt, hamarosan be is fejeződik, illetve július 24-én emléktáblát is avatnak az emlékműnél.