Megnyílt Fodor Barbara kiállítása a szegedi Somogyi könyvtárban

Fodor Barbara munkái énünknek tudattalan, olykor megtagadott, elutasított, vagy ez idáig rejtve maradt tartalmaira világít rá és hozza őket felszínre, a fénybe, szabad asszociációinak vizuális megjelenítésével. Mint amikor az ember álmában meztelenül áll az őt vizslató tömeg előtt, az alkotó hasonlóan leplezetlenül tárja elénk lecsupaszított, intim, belső világát, mely bővelkedik erotikus, emberi, ugyanakkor szokatlan, álomszerű szimbólumokban. Néhol nagyon érzékeny, néhol pedig zsigeribb, ösztönösebb gesztusok és erős cselekedni, alkotni, kifejezni vágyás jellemzik képeit.

A kiállítás a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár és a SZTE Sófi Alapítvány szervezésében valósult meg.

Megyeri-Horváth Gábor festőművész Barbarát ekképpen méltatta a megnyitón:

“Fodor Barbara Békéscsabán volt tanítványom még kamaszkorában. Itthon, Szegeden, szülővárosomban találta meg önmagát. Evidens volt, hogy egy békéscsabai növendékem kiállítását békéscsabaiként, Szegediként tolmácsoljam a nagyérdeműnek.  Volt oly kedves és leírta gondolatai között, hogy nálam tanulta meg a képzőművészet iránti lelkesedést, illetve utat mutathattam neki tizenéves korában, a művészet rejtelmeiben. Öröm volt olvasni tanítványom szavait, hisz minden tanárnak jól esik tanítványa kedves megemlékezése. Bízom abban, hogy családja nem kövez meg engem Barbara jövőjét illetően, hogy hathattam világlátása megnyitásában. De miért is kéne? Hisz Barbara fiatalkora ellenére máris ismert, tehetséges, karakán művésznő. Nemcsak képeket fest, de verseket ír, amiket publikálnak korunk értelmiségi platformjain.

Nyilvánvaló, hogy büszke vagyok rá, hisz különórákon tanulta meg a szakma alapjait. A 14-15 éves Barbara komoly volt és zárkózott, aki rejtegette kincseit. Mégis, határozott, koncentrált rajzaival, mély verseivel meghazudtolta korosztályát. Fura is volt a többiek között bevallom most csak Önöknek, Ő úgysem hallja, mert zavarban van  J. Az aurája ab ovo jelenség volt már diákként is, mostanra pedig feltűnő, kitűnő hölggyé érett. Jó helyre került, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, Képalkotás alapszakára.

Aktívan dolgozik, pályázik, fest, alkot, gyarapít, verseket ír. Drámai, egyben energikus világa magával ragadja a nézőt. Jó érzés azonosulni munkái katartikus, elementáris erejével. Jól prezentálják ezt a fajta hozzáállását az alábbi sorai:

„Egyik főhajtóerőm a szűnni nem akaró, magamat másokkal megérteni vágyásom… elapadhatatlan bennem a cselekedni, alkotni, kifejezésre vágyás.”

Jó olvasni, érezni a lelkesedést és az önzetlen naivitást. Jó elhinni neki az emberekben való hitet, a lélektan utáni vágyat, a kapuk feszegetését. A fénybe borult árnyékaim című kiállítás egy nagyon őszinte vallomás, de zavarba ejtő is egyben. A művész ereje, veleje kristálytisztán nyomon követhető.

Barbara képeinek mondanivalóját egészen messziről vagy inkább úgy fogalmaznék, a lehető legközelebbről indította. Amplifikáció sorozatával Jungot idézte meg. Jung, mint tudjuk, az álmokat is vizsgálta és összehasonlította azt az emberiség ősi hagyományaival. Amíg a személyes asszociációkat az álomhoz csatolták korábban (Freud), addig Jung az amplifikáció (kiszélesítés, kibővítés) segítségével egyfajta kollektív tudattalanból, az emberiség egyetemes képzetéből és szimbólumaiból merített. Feltételezve lett az a nemes gondolat, hogy mindannyiunk a földön egy ősi archetípusból táplálkozunk, tagjai vagyunk egy nagycsaládnak és a művészetek erejével tudhatunk újra eljutni a nagy kollektív csodához.

Jó, hogy Barbara felveti a kérdést: Mi a személyiség, mi a kollektív?  Boncolgatja e fontos kérdések mellett az érzékelés határait is. Lelkes fiatalként így kiállt fel: „Szeretünk és gyűlölünk, simogatunk és harapunk”. Öröm olvasni, látni, hogy ilyen emberi érzelmek működnek még a világban… távol kell, legyen, még a világvége úgy gondolom. Szépséges szenvedélyek nyilatkoznak meg a képeken, amik vagy kiégésre születtek, de véleményem szerint inkább a termékeny valóra!

Fodor Barbarára nyilván hatottak a nagy szürrealisták, expresszionisták, többek között Miró, Ernst, Klee, Pollock, Duchamp művészete. Érdekli a kép és a szöveg viszonyvilága, illetve inkább a kapcsolat hiánya. Kép és szöveg tömkelegében élünk, nem tudjuk mi az igazi, mi a manipulált? Ezért is izgalmas Fodor Barbara művészete, mert tudatosan használja a véletlen fogalmát, mindemellett markáns képi rendszert teremt.

Úgy látom, hogy a vegyes technikával készült képek jól érzik magukat a szegedi Somogyi könyvtárban, ugyanis az eldobott könyvek lapjai részei lettek az alkotásnak, amik filccel, tussal, temperával, linónyomattal lettek gazdagítva. A technikák szeretetben ölelkeznek egymással. A gesztus átkarolja a realitást, vagy fordítva? A racionalizmus kapaszkodik az önfeledt spirituális erőkbe?

Nagyra becsülöm Fodor Barbara mély és magas ingázását a szélsőségekben. Önmaga tükrét adja. Energikus művészete inspiráló, hisz vörösben és feketében lát, mint Stendhal.”