Fennáll a veszélye egy újabb koronavírus-hullámnak

A mintegy tizennyolcezer ember bevonásával májusban végzett országos, reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálaton az elvégzett 10 575 PCR-tesztből három lett pozitív. Ennek ellenére továbbra is fennáll az esélye egy esetleges második fertőzési hullámnak főleg azért, mert a Magyarországgal szomszédos országokból újra magas esetszámokat jelentenek.
Csak három aktív pozitív koronavírus-fertőzöttet és hetven szeropozitítv, vagyis korábbi fertőzöttet találtak az egész országra kiterjedő felméréskor, amelyet a négy hazai orvostudományi egyetem és a Központi Statisztikai Hivatal együttműködésében végeztek el.
A hírnek akár örülhetnénk is, a járvány első hullámát az eredmények alapján sikerült kivédeni. Az adatokból azonban sokak szerint az is következik, hogy számíthatunk egy második hullámra, és akkor a nyájimmunitásra nem építhet az ország.
Minden járvány első hulláma a legveszélyesebb
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, minden új járvány első hulláma a legveszélyesebb, hiszen ilyenkor senkinek nincs információja arról, mely intézkedések lesznek hatékonyak, milyen lefolyása van a betegségnek, és milyen kezeléssel, gyógyszerrel gyógyíthatók a betegek.
Hozzátette, a Kínából, Olaszországból érkező adatokra teljes mértékben nem lehetett támaszkodni a hatékony védekezés megszervezése érdekében, hiszen minden ország más sajátossággal rendelkezik, és ezeket a sajátosságokat is figyelembe kellett venni az intézkedések bevezetésekor.
A magyar kormány egyik legjobb döntése volt, hogy a korlátozó intézkedéseket időben hozta meg, meghallgatva a különböző szakértők véleményét.
Mire elkezdték a tesztelést már csökkent az igazoltan aktív fertőzöttek száma
A teszteléssel kapcsolatban elmondta, a kapcsolatok drámai, 62 százalékos csökkenése oda vezetett, hogy május elsejére, amire elkezdték a teszteléseket, már érezhető volt a megerősített aktív fertőzöttek számának csökkenése. A tesztelés mellett ennek ellenére azért döntöttek, mert azt is meg akarták vizsgálni, hogy a lakosság hány százaléka esett át a víruson akár tünetmentesen.
Van esély egy második hullámra
Arra is kitért, a mostani helyzet bár azt mutatja, van esély arra, hogy a fertőzöttek mindegyike meggyógyul, de mivel Magyarország nem egy lezárt ország, így egy esetleges második hullám lehetősége fennáll. Főleg azért, mert míg a járvány elején Dél- és Nyugat-Európa felől érkezett a vírus, most már a Magyarországgal szomszédos országokból újra magas esetszámokat jelentenek, Romániában például ismét annyi beteget regisztráltak, mint a járvány csúcsán, Ukrajnában pedig messze a csúcsot meghaladó számokat közölnek. Így talán azt is mondhatjuk, a járványveszély most még nagyobb, mint a járvány kitörésnek elején volt – fogalmazott Merkely Béla.
Hangsúlyozta, ha Magyarországon el akarjuk kerülni az újabb fertőzéshullámot, akkor továbbra is fokozottan kell figyelnünk a higiénés szabályokra, továbbra is be kell tartanunk az előírt szociális távolságtartást, a zárt terekben viselnünk kell a maszkot, illetve a kézmosásra is oda kell figyelnünk.
Forrás: hirado.hu