Ismét Székkutasra érkezik a kormányablak busz

Július 03-án, pénteken, 10.00 és 12.00 óra között a Murgács Kálmán Művelődési Ház előtti téren intézhetik ügyeiket a település lakói.
A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Hódmezővásárhelyi Járási Hivatala azzal szeretné segíteni Székkutas község lakosait, hogy a helyszínen ügyintézési lehetőséget biztosít a polgároknak azzal, hogy ügyeiket néhány perc alatt, a közvetlen lakóhelyük elhagyása nélkül tudják intézni a kormányablak buszban.
A mozgó kormányablakban az alábbi ügytípusok ügyintézésére van lehetőség:
– személyazonosító igazolvány
– lakcímkártya
– útlevél
– vezetői engedély
– ügyfélkapu nyitás
– diákigazolványhoz szükséges adatlap igénylése.
Továbbá benyújthatják kérelmeiket hatósági ügyekben, illetve tájékoztatást kaphatnak az eljárás menetéről.
Ügyintézéshez szükséges személyazonosításra alkalmas okmány (személyazonosító igazolvány, vagy útlevél, vagy kártyaformátumú vezetői engedély) és lakcímigazolvány bemutatása a helyszínen.
A busz kihelyezésének időpontja: 2020. július 03. (péntek) 10.00-12.00 óra között
Helye: Székkutas, Vásárhelyi út 14. – Murgács Kálmán Művelődési Ház előtti tér