Máté Bence természetfotós a Forbes címlapjáról néz vissza az olvasókra

„Óriási megtiszteltetés volt a Forbes megkeresése, de először nemet mondtam, mégpedig azért, mert úgy gondoltam: nem a magazinra jellemző gazdasági tevékenység, sikersztori az enyém. Azt, ahol tartok, azoknak köszönhetem, akik támogatnak, fantáziát látnak bennem” – közölte a lappal a világ sokak által legjobb természetfotósának tartott pusztaszeri Máté Bence, aki eddig páratlan módon, az ifjúsági és a felnőtt kategóriában is elnyerte a természetfotósok világdíját.
A Forbes azzal győzte meg, hogy nemcsak gazdasági sikerekkel lehet a csúcsra érni, értékelik, amit eddig elért, és az addig megtett utat.
Máté Bence kiemelte, nem bánta meg, hogy rábólintott, profi csapattal dolgozhatott együtt. Bár két éve nem fotózik, nemcsak a Forbes-sztori történt vele mostanában. A cikkből kiderül, hogy a szegedi Móra Ferenc Múzeum természettudományi állandó kiállítása megújul, és az új tárlat különlegességét az adja, hogy Máté Bence képei is megjelennek benne.
(Forrás: delmagyar.hu; fotó: Török János)