Sikeres kiskunsági költések egy hazánkban nagyon ritka fajnál

A széki lile állományának nagy része Eurázsia és Észak-Afrika tengerpartjain és sós tavain költ. Kárpát-medencei előfordulása kisszámú ugyan, de rendszeres. A fészkelő állomány szinte mindenütt fogyatkozik Európában, így hazánkban is. Magyarországon az egyik legveszélyeztetettebb fészkelő madárfaj, a megfigyelések szerint már csak néhány pár jelenik meg nálunk évente. Hazánkban fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 1 000 000 Ft.

 A szikes tavak benádasodása, benövényesedése és tartós kiszáradása fészkelő- és táplálkozóhelyei eltűnését eredményezik. A magas, sűrű növényzettel borított területek egyáltalán nem alkalmasak számára, ezért kifejezetten fontosak számára a legeltetett, rövidre rágott füvű területek, ahol a kültéri állattartás megteremti számára a kedvező feltételeket.

 Soltszentimre térségében két fiókát sikerült meggyűrűzni a Természetvédelmi Őrszolgálat munkatársának 2020. május elején. Az elmúlt napokban a gyűrűzés helyszínéhez közeli Kelemen-széken kollégájuk három fiatal, idei kelésű széki lilét kapott lencsevégre, egyikőjük lábán látszik is a gyűrű; vélhetően ő az egyik fióka, amely májusban még pelyhes apróságként kapta meg a jelölést. A sor ezzel még nem ér véget: nagy örömünkre júniusban Apajon megfigyeltek három, valószínűleg ott kikelt fiatal példányt, Miklapuszta északi részén pedig egy fiókát vezető szülőmadarat. Ezek a sikeres fészkelési adatok kivétel nélkül rendszeresen legeltetett területekről származnak. Szórványos megfigyelések egyéb szikes területről is kerülnek elő, így a régebben jó széki lilés helynek számító Böddi-székről is, ahol jelenleg LIFE projekt segítségével lendül fel újra a külterjes legeltetés a szikes tó környékén.

 A széki lile meglehetősen apró, átlagos testhossza 15-17 centiméter, szárnyfesztávolsága 42-45 centiméter, testtömege 39-56 grammot nyom. Felismerhető a nyakoldalon lévő foltról, ami a mellén nem ér össze.A hím tarkója vörhenyes barna, fehér homlokát felülről fekete tollak szegélyezik. A tojó ennél egyszerűbb, fakóbb színezetű.

A talajon mozgó rovarokat, pókokat vagy a sekély vízben nyüzsgő apró gerinctelen élőlényeket fogyasztja. A földön fészkel, így fészekalja folyamatos ragadozóveszélynek van kitéve.

forrás Kiskunsági Nemzeti Park, borítókép Sápi Tamás, fotók Bárdos Tibor