Négy babát köszöntöttek szerdán Székkutason

Már hat baba látta meg a napvilágot az elmúlt fél évben Székkutason, ahol az önkormányzat hagyományai szerint a településvezetés rendre fel is köszönti az újszülötteket és családokat. Ezúttal négy családnál járt Rostás Péter alpolgármester és Szabó Emese képviselő.
Juhász Gergely és Juhászné Krajnyák Szabina, gyermekük Gergely András, Bila Miklós és Medvegy Tünde, gyermekük Miklós, Zsedényi Károly és Rostás Szilvia Erzsébet, gyermekük Zsaklin, valamint Surinya Attila és Surinyáné Olasz Renáta, gyermekük Diána köszöntésére került sor szerdán.
A nap és így az év bulváros érdekessége az is, hogy egyébként Székkutas ad már jó ideje otthont a regionális szántóversenyeknek, melyek rendszeres résztvevője és indulója a boldog apukák közül három is, Bila Zoltán és Zsedényi Károly rendre a dobogón, vagy annak felső fokán szerepel, de volt olyan év, hogy Juhász Gergely is megmérettette magát velük együtt a versenyen, hasonló jó eredménnyel. A szántóversenyek állandó támogatója és megnyitója pedig a település nevében, maga az alpolgármester, Rostás Péter is duplán kötődik így a jeles eseményhez.

btr

rbt

btr

rbt
fotók: Komjáti Ági