Ezúttal Makón népszerűsítették a komolyzenét

Szecsődi Ferenc, Liszt-díjas érdemes és kiváló művész a Rádió 7-nek elmondta: az állam finanszírozza ezt a TérZene sorozatot, melynek az a célja, hogy népszerűsítsék a komolyzenét. Hozzátette: az országban több mint 2 ezer helyszínen lépnek fel a különböző együttesek.
A szegedi zenekar Csongrád-Csanád megyében már számos városban megfordult, szombaton Makóra látogattak. A zenész kiemelte: külön öröm a számára, hogy a tanítványaival járja a térséget és együtt zenélnek.
(Forrás: radio7.hu)