Raffay Ernő: Trianon nemzeti tragédia, amit normális ember nem fogadhat el

Június 4-től, Trianon századik évfordulójától Csongrád-Csanádra változik megyénk neve, az erről szóló indítványt Lázár János nyújtotta be 2017-ben az országgyűlés elé, amely ellenszavazat nélkül elfogadta azt. Raffay Ernő történész professzorral, volt országgyűlési képviselővel a trianoni békediktátumról és erről a szimbolikus döntésről beszélgettünk.

– Száz évvel ezelőtt, 1920-ban írták alá a trianoni békediktátumot, hogy látja, akkoriban születhetett volna akár egy kicsivel is jobb egyezmény Magyarország számára, vagy ennek esélye sem volt?

– A békeparancsban megszabott területeknél sokkal többet akartak a jelenlegi megszállók (és jelenlegi NATO- és egyéb szövetségeseink) elvenni Magyarországtól. Kramař, Csehszlovákia első miniszterelnöke a húszas évek elején ezt írta: mi csehek, amikor a háború előtt leendő országunkat terveztük (!), úgy gondoltuk, hogy Magyarországból csak Budapest és közvetlen környéke marad. A románok a Tiszát, a szerbek pedig a Balaton déli partját akarták határvonalnak. Ehhez képes a trianoni csonka ország sokkal nagyobb.

– A békediktátum megítélésének kérdésben a rendszerváltás hozhatott komolyabb fordulatot, mennyiben változott a társadalom és a politika hozzáállása annak elfogadásához vagy elutasításához? Hogyan alakult ez a kérdés az elmúlt 30 évben?

– Erről a vaskos könyvet tudnék írni. A lényeg: 1990 után elvileg legalább már lehet beszélni Trianonról és következményeiről. Azóta azonban egyetlen kormány sem akar stratégiai, azaz nagyszabású megoldást keresni a trianoni szétdaraboltság megszüntetéséhez. Ebben az ügyben a politikai-ideológiai baloldal konzekvens: Trianon maradjon úgy, ahogy van; aki ehhez hozzá akar nyúlni, változtatni akar bármit is, az az ember nacionalista, Horthy-fasiszta és minimum antiszemita. A jobboldal szokás szerint megosztott: a konzervatív ember nem fogadja el az ország szétdaraboltságát, de pl. a Fidesz-liberálisok majdnem ugyanolyan internacionalisták, mint a balosok, azaz a szocialisták és liberálisok.

– Milyen lehetőségeink vannak 2020-ban, amellett, hogy a lehető legtöbb támogatást igyekszünk megadni a határon túli magyaroknak? A százéves évforduló alkalmas lehet-e arra, hogy ezt újra gondoljuk?

– Egyetértek azzal, hogy a magyar kormány nem csak gazdasági-anyagi, pénzügyi, hanem anyaországként erkölcsi és politikai támogatást ad az idegen megszállás alatt lévő magyarok számára. A magyarok előtt, Trianonnal kapcsolatban alapvetően három lehetőség áll. Az első: kimondjuk, hogy elfogadjuk Trianont örök időkre, ez már így marad, ez már megváltoztathatatlan. Az ezt követő száz év alatt fölszámolják „szövetségeseink” és „barátaink” a magyarságot. Ez az önfeladás lehetősége. A mai Magyarországon több millió embernek ez a véleménye. A második megoldás: küzdelem az autonómiáért. Ha pl. létre jön a Székelyföld autonómiája, akkor 5 -10 éven belül Erdély szórvány-vidékein a magyarok eladják házukat, s akármelyik székelyföldi faluban házat vásárolnak. Ezzel önként odaadjuk Erdélyt a román soviniszta megszállóknak. Ráadásul a székelyföldi autonómia erősítené Nagy-Romániát: a románok elhíresztelnék az egész világon, hogy náluk (ismét) tökéletesen megoldódott a nemzetiségi kérdés. Nehogy valaki azt gondolja, hogy az esetleges székely autonóm terület katonai és titkosszolgálati szempontból az önállóság legkisebb lehetőségével rendelkezne! Az autonómia ráadásul tökéletesen irreális: nincs olyan román képviselő, aki megszavazná a parlamentben, az EU-nak pedig nincs autonómia létrehozására nézve jogszabálya. Ráadásul Franciaország, Spanyolország, a brit sziget erősen soknemzetiségű területek: ha e nagyhatalmak elfogadnák a Székelyföld autonómiáját, egy héten belül a saját etnikai kisebbségeik is mind ezt kérnék önmaguknak. A harmadik lehetőség a magyarok számára a határkérdés fölvetése az európai nagyhatalmaknál. Ha közülük csak egyet, pl. Oroszországot meg lehetne nyerni a magyar érdek képviseletére, már előtérbe kerülhetne a határmódosítás. Minden jel arra mutat, hogy Oroszország szívesen darabjai bontaná Romániát. Summa summárum: a területi revízió a realitás, a többi öngyilkosság. Persze mindehhez Budapesten olyan kormány kell, amely ezt a szándékot képviseli.

– Milyen veszélyeket rejt a magyarság számára, főként a fiatalokat tekintve, ha az ország szétdarabolására egyszer puszta történelmi tényként kezdünk el hivatkozni, és nem, mint nemzeti tragédiára?

– Fontos kérdés. Ezzel ui. elfogadjuk lélekben az ország végleges elveszítését. Ezt jómagam „csonkamagyar tudatnak” nevezem, amivel föladjuk őseink hazáját. Ehhez senkinek nincs joga. Ostoba politikusok ugyan többen is ezt hangoztatják, azonban rájuk tíz-húsz év múlva már senki nem fog emlékezni. Tehát: Trianon nemzeti tragédia, amit normális ember nem fogadhat el. Aki elfogadja, sérült, megcsonkult lelkű személy, akit gyógyíttatni kell.

– Az 1920-ban elcsatolt területeken élő magyarságnak melyik országban a legrosszabb jelenleg a helyzete?

– Szlovákiát, Romániát és Ukrajnát sorolom a jelenlegi Európa legsovinisztább országai közé. Hogy a dobogó melyik fokán éppen melyikük áll, az adott belpolitikai helyzetük dönti el. Én mindenesetre szégyennek, sőt: hibának tartom, hogy „Szlovákiával” speciális szövetségeben vagyunk, ui. ebben az országban talán a magyarok folyamatos térvesztése. Nekem ezt felvidéki magyarok sokszor, sokan elmondják. Budapesten ezt nem tudják?

– Visszatekintve az elmúlt száz év tapasztalataira, ön szerint várható ebben javulás?

– Csak rosszabbodás várható, s ez logikus, ugyanis az összes szomszédunk (kivétel nincs!) etnikailag homogén államot akar csinálni, s mivel ezt csak úgy tudják elérni, hogy az ott élő magyarokat gyötrik, elüldözik, elveszik a magyarságukat az erőszakos asszimilációval – emiatt semmi jobbulás nem várható.

– Idén nem csak a Trianon évfordulójára emlékezhetünk, hiszen június 4.-től Csongrád megye neve Csongrád-Csanádra változik. Az országgyűlés ezt ellenszavazat nélkül fogadta el. Hogyan értékeli ezt a döntést?

– Helyes és komoly döntés. Ez csak úgy értelmezhető, hogy tettünk egy kis lépést a normalitás felé. Persze az igazán helyes az lesz, ha visszakerülnek az elvett, idegen megszállás alatti magyar területek, s ismét lesz Csongrád és Csanád megye, külön-külön. Csanádból még Trianon sem tudott Csongrádot csinálni!

Nagy Szabolcs

Makó Híradó

Borítókép: Magyar Nemzet