Fertőtlenítő állomást kapott Kiskunhalas

A mentesítő zóna célja, hogy a koronavírus gyanús betegeket szállító mentősök fertőtleníteni tudják az autót, az eszközöket valamint cserélni tudják ruháikat.
A mentesítő zóna egy külső és belső területből áll. A külső területet a mentőgépjárművek fertőtlenítésére szolgál, amelynek van egy „vörös”, szennyezett és egy „sárga”, tiszta, fertőtlenített zónája. A fertőtlenítőállomáson először a koronavírus gyanús betegeket szállító mentőautót tisztítják meg.
A mentősítő zónában egyszerre két mentő fertőtlenítése lehetséges, miután beszállították a kórházba a betegeket – mondta Nagy József, a kiskunhalasi mentőállomás vezetője.
Amikor megérkezik a mentőegység, akkor először fertőtlenítő oldattal áttörölgetik a mentőautót, majd ezt követően egy ózongenerátoros fertőtlenítés következik.
Nagy József elmondta hogy az eljárással szinte nulla az esélye a megfertőződésnek. Hozzátette: az Országos Mentőszolgálat megfelelő védőeszközökkel látja el az intézményt.
forrás: hirado.hu